Teller Ede öröksége összetettebb, mint gondolnánk

A Teller Ede élete és műve körüli vitákat elég jól összefoglalta egy cím A Jövő Mérnökében: A tudós pokolra juttatása? Az 1991. márciusi cikket nagyapám bátyja, Csom Gyula jegyezte, aki ekkor fél éve volt a BME Természet- és Társadalomtudományi Karának alapító dékánja. Teller Edével nem sokra rá személyesen is találkozott, díszdoktorrá avatva az 1936 után először 1990-ben Magyarországon járt tudóst. De miért is kellett akkor megvédenie az ünnepélyesen fogadott atomfizikust, a század egyik legragyogóbb elméjét?

Az Oppenheimer című idei filmet látva ez talán kevesek számára lehet kérdés. Annál izgalmasabb, hogy a most újramelegített vitát a rendszerváltás hajnalán is lefolytatták (ahogy előtte és később is sokszor), miután P. Alex A bombagyártó mennybemenetele? címmel kritizálta a kutatót. A jelzővel leginkább a hidrogénbomba atyjaként ismert Tellert volt szokás betalálni. Mintha valóban még pusztítóbb robbantásokat szeretett volna látni, mint amelyeket Hirosima és Nagaszaki esetében megtapasztalt a világ. Csakhogy míg ő inkább a védelemben hitt, addig vele szemben Oppenheimer valóban részt vett a határozat meghozatalában, miszerint előzetes figyelmeztetés nélkül bombázni kell a japán városokat. Igaz, Teller sem írta alá a Szilárd Leó által indított tiltakozó memorandumot, de utóbb arra jutott, hogy az atombomba ledobására nem feltétlenül lett volna szükség. Korábban ugyanakkor azt gondolta, hogy hasonló kérdésekben nem a tudósoknak kell dönteniük. Megint egy olyan szempont, amely központi szerepet kap a Christopher Nolan-filmben, na meg az egész atombomba-kérdéskörben.

• Miben áll Teller öröksége?
• Hogyan jelent meg a nagypolitikában a tudós?
• Mi tekinthető valójában a sztálinista örökség maradványának?