A közlekedés mint lelkiállapot

A párom közel 90 kilométert autózik naponta munkába járás címén; jelen viszonyok között tömegközlekedéssel sajnos ezt nem tudja megoldani. Így rendszeresen hallgathatom a horrortörténeteket arról, mi zajlik reggelente és délutánonként a közutakon. Mivel mindig ugyanazt az útvonalat használja, nagyjából ugyanazokban az időpontokban, a legtöbb arra közlekedő már „ismerős” számára – néhánynak a rendszámát is tudja. Ez roppant fontos információ, mert így tisztában van vele, ki az, aki agresszív módon letolja őt az útról, nyomul, fittyet hányva a féktávolság betartására. A közelgő veszedelem láttán félrehúzódik és óvatosan lassít: menjen a suttyó isten hírével, így legalább előbb ér a pokolba.

Én sokkal kevesebbet autózom, de így is vannak tapasztalataim bőségesen – mint ahogy mindenkinek, aki manapság volán mögé ül. Egy hosszú, egyenes, ugyanakkor nem túl széles utcában lakom, ami a főutcába torkollik. Számtalan esetben tapasztalom, hogy a kereszteződés előtt száz méterrel az utcák réme még nyomja a gázt, mint süket az ólajtót, bőgeti a motort, hogy megelőzze az előtte szabályosan haladót, és nagyjából két másodperccel előbb érkezzen a kereszteződésbe, ahol úgyis meg kell állnia a stoptábla miatt. De mesélhetnék olyan előzésekről, amik láttán, ha hívő lennék, folyamatosan hánynám magamra a keresztet. Ilyen esetek után megkönnyebbülve sóhajtok föl, amikor a résztvevők élve megússzák a kalandot. Csak egyetlen, konkrét példát hadd említsek: jön utánam egy autó, már kilométerek óta követ, bőségesen lenne lehetősége, hogy szabályosan előzzön – mert látszik rajta, hogy menne is meg nem is, csak képtelen eldönteni, mit tegyen. Közlekedési szempontból ez a legveszélyesebb magatartás: a bizonytalanság. Aztán végre elhatározza magát, és egy olyan helyen kezd előzésbe, ami potenciális életveszély minden arrafelé tévedő autós számára. Meg tudná ezt valaki magyarázni?

Igazából a mögöttes motivációk izgatnak: miért teszik ezt egyes, a köznép által őrültnek nevezett gyorshajtók? Mi dolgozik bennük, amikor olyan lépésre szánják el magukat, amiről nyilvánvalóan ők is tudják, hogy katasztrofális következményekkel járhat? Ilyenkor a higgadt, önmagán uralkodni képes vezető belátásán múlik, hogy nem történik baj. Mi okozza, mi okozhatja ezeket az éles szituációkat?