A múltba ragadt ország

Százegy éve írták alá a történelmi Magyarországot feldaraboló, igazságtalan trianoni békediktátumot. Tavaly a centenáriumi megemlékezést leárnyékolta a vírusválság, talán ennek is köszönhető, hogy elmaradtak a harsány, provokatív gesztusok, s a méltóságteljes visszafogottság volt az alaptónus. 2010-ben a Fidesz nagy győzelme után nyilvánította az Országgyűlés elsöprő többséggel a nemzeti összetartozás napjává június 4-ét. Kegyelmi pillanat volt: számos döntés és gesztus mutatta, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás kudarcát feledtetve valósággá válhat a határokon átívelő nemzetegyesítés.

Egy évtized múltán megállapíthatjuk, megint elszalasztottunk egy történelmi lehetőséget. A csaknem teljes nemzetpolitikai konszenzus foszladozni kezdett, miután a határon túli magyarokat nemcsak belerángatni sikerült a kisszerű, ám annál ádázabb anyaországi csatározásokba, de a „csonka-magyarországi” hatalom agresszív, megosztó politikájának hatósugara a határokon túl élő nemzettársainkig is elért. A jövő évi választást megelőző, minden eddiginél durvábbnak ígérkező kampány immár azt a helyzetet vetíti előre, hogy ezúttal nem valamely külső erő, hanem mi magunk okozunk végzetes törést abban a közösségben, amelyet magyar nemzetnek hívunk.

Erről is olvashat a cikkben:
• Létezünk-e még nemzetként?
• A hagyomány nem visszahúzó erő, ellenkezőleg: örök inspiráció

A teljes cikket a Magyar Hang június 4-én megjelent, 2021/23. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!