A technikai nagyhatalmak megtörnék Kína dominanciáját

A technikai nagyhatalmak megtörnék Kína dominanciáját

Kínai bánya bejárata (Fotó: Wikipédia)

Sokan talán nem is hallottak a ritkaföldfémekről, pedig a modern technológia fontos alapanyagai. A mobiltelefonokban például igen sokféle található belőlük: az iPhone gyártásakor nyolc különböző ritkaföldfémet használnak a 17 elemből álló nyersanyagcsoportból. De akad belőlük az elektromos járművek vagy a távirányítású harci eszközök irányító automatikájában is.

Ezen eszközök gyártása a fejlett technológiát birtokló országokban összpontosul. Számukra viszont gondot jelent, hogy – bár a világon sok helyütt megtalálhatók a ritkaföldfémek – azok bányászatának és feldolgozásának központja Kína.

A 2019-es kínai kivitel 88 százaléka a technológiai nagyhatalmakhoz került. Japánba az export 36 százaléka, az Egyesült Államokba 33,4 százalék, Hollandiába 9,6 százalék, Dél-Koreába 5,4 százalék, Olaszországba pedig 3,5 százalék. Az okostelefonokban és az elektromos, illetve hibrid járművekben használt lantán a legnagyobb tétel a kínai exportban, ezt a cérium követi. A legdrágább viszont a terbium, amelyből az éves, a mindössze 115 tonnás kivitelért 58 millió dollárt zsebeltek be a kínaiak.

Erről is olvashat még a cikkben:
• Hogy lesz egyre nagyobb szerepük a ritkaföldfémeknek
• Hogy alakult ki Kína dominanciája

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!