„Attila mint »hamisított« múlt, nem tűnik túl jónak”

Ki volt Álmos titokzatos apja, és mit lehet róla tudni? Mi köze lehet Attilának az Árpád-házhoz? Többek között ezeket a témákat is körbejárja B. Szabó János és Sudár Balázs tanulmánykötete, Az Árpád-ház nyomában. A két szerzővel beszélgettünk.

– Az Anonymusnál, majd részletesebben Kézai Simonnál megjelenő hun-magyar rokonság, illetve az V. század első felében élt Attilától származás témája idestova nyolcszáz esztendeje foglalkoztatja a kutatókat és a közvéleményt egyaránt. Kristó Gyula és mások szerint a hun-magyar azonosítás először a nyugati forrásokban jelenik meg, és onnan kerül át a középkori magyar történeti hagyományba. Mit lehet tudni ma ezek gyökereiről?
– Sudár Balázs: Bizonyos szempontból semmit, bizonyos szempontból pedig elég sok mindent. A krónikáinkban olvasható Attila- vagy hun hagyomány zömmel különböző latin forrásokból lett összeollózva. Erre alapozva állítja számos kutató, hogy ez egy „tákolmány”, amelyet néhány írástudó a XIII. században talált ki, hogy bekösse valahová a magyarokat az akkor ismert történelembe. Azonban ha jobban megnézzük ezeket a szövegeket, akkor sok ellentmondást találunk bennük. Kinek jó például a keresztény világ elpusztítója, mint ős? Kiválasztani a nyugati forrásokból egy olyan kifejezetten negatív szereplőt, mint Attila, majd tisztára mosni, nem tűnik életszerűnek. Attila mint „hamisított” múlt, nem tűnik túl jónak. Amit a forrásokból ma lehet látni: az a szemléletmód, ahogy a magyar krónikák Attilára tekintenek, egyetlen európai hun tradícióval sem egyeztethető össze. A hagyomány, ahogy mi ismerjük, egy „értelmiségi változat”, néphagyományként – ha volt egyáltalán – nem maradt fenn. A XIII. században biztosan az Árpád-házhoz kapcsolódik, ám hogy mióta, azt nem lehet tudni.

– Még ma is bele lehet botlani olyan felvetésbe, hogy vajon mennyire lehet szó szerint venni Anonymus krónikájának a honfoglalás korára vonatkozó adatait. Mennyire szigorú szűrőn át kell vizsgálni e szövegeket?
– B. Sz. J.: Ez a hajó elment a XIX. században, onnantól kezdve nincs senki a tudományban, aki azt gondolja, hogy ezek a szövegek ebben a formában a teljes valóságot tartalmazzák. Más kérdés, hogy különböző kutatók, különböző forráskritikai módszerekkel, különböző szempontokkal milyen szűrőket raknak e források elé, és aztán ezeken át mi az, ami fönnmarad. Óriási eltérések vannak. Lehet rajta sokat vitatkozni. Azt gondolom, még nem jött el az ideje annak, hogy ez a kérdés nyugvó pontra jusson. De aki azt feltételezi, hogy mondjuk, az Aba család ősei hunok voltak, mert van olyan krónikaszövegünk, ami erről tanúskodik, annak most már rendelkezésére áll egy olyan módszer, aminek a segítségével, természettudományosan fogja tudni ezt esetleg igazolni – ha majd tudni lehet, hogy miről is ismerni fel az igazi hunokat. Kíváncsian várjuk az eredményeket.

És hogy miről olvashat még az interjúban:
– Vajon merre vezethetnek a középkori történetírásunkban megjelenő hun-magyar rokonság szálai?
– Milyen ellentmondások látszanak az Attila-hun-szálban?
– Létezik egy olyan elgondolás, hogy az Attila halála után két évtizeddel a Kárpát-medencei központját elvesztő európai hunok a Kaszpi-tenger északi részére húzódnak vissza, ahol majd valamilyen közük lesz a korai magyarokhoz.
– Milyen gyakran kerül elő olyan új forrás, ami akár komoly lökést adhat e korszak kutatásának? Egyáltalán lehet-e arra számítani, hogy előbukkan ilyesmi?
– Sokan nagy reményeket fűznek az archeogenetikához, illetve egyéb, a történelmi, régészeti kutatásokat megtámogatni látszó természettudományos vizsgálatokhoz. De vajon mennyire lehet e társtudományokat összeboronálni?