Az összefogás csapdájában

Bármekkora bukást hozott is az ellenzék pártjainak az előző, 2018-as országgyűlési választás, úgy tűnt, hogy legalább egyértelmű üzenete van számukra. Megmutatta, hogy a legerősebb szereplőnek – vagyis a majdhogynem korlátlan forrásokkal rendelkező Fidesznek – kedvező választási rendszerben csak katasztrofális mértékű vereség várhat rájuk, ha nem képesek választókerületi szintű együttműködésre. A pártok le is vonták a tanulságot, és elindultak az immár elkerülhetetlennek látszó összefogás útján, ami ráadásul választóik jelentős részének elvárásával is találkozott. S az eredmény? Egy újabb katasztrofális mértékű vereség, amely mindenképpen magyarázatra szorul.

A közkeletű értelmezés szerint az összefogás azért bizonyult kudarcnak, mert eleve kizárt, hogy a DK-tól a Jobbikig terjedő koalíció képes legyen a teljes ellenzéki szavazótábort integrálni. A politikai tér továbbra sem vált egydimenzióssá, ahol kizárólag „Orbán vagy nem Orbán” a kérdés, és az együttműködés bizonyos résztvevői sokakat taszítottak: a Jobbik korábbi szavazóinak egy része inkább a Mi Hazánkra vagy a Fideszre voksolt, míg a baloldaliak egy része otthon maradt. Ebben persze sok igazság van, ám ha a kormányellenes közeg sokszínűségét jelöljük meg a bukás kizárólagos okaként, azzal elkendőzzük az ellenzéki politikaformálók valódi felelősségét.

• Súlyos hibát követtek el az ellenzéki pártok, amikor stratégiai céllá emeltek egy puszta választási taktikát.
• Az összefogás mint fő célkitűzés lehetetlenné tette a karakteres, innovatív politizálást.
• Mi lenne, ha előbb építenénk valós társadalmi támogatottságú pártokat, és majd egy-egy választási helyzetben meglátjuk, ezek miként tudnak együttműködni a kormánnyal szemben?

A teljes cikket a Magyar Hang április 14-én megjelent, 2022/16. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!