Nem történt itt semmi, csak volt egy kis csinnadratta – mondja egy utas a gyulai vasútállomás előtti parkolóban. Igaza van: itt az is eseményszámba megy, ha a lassan barnába forduló téglaépület oldalára szerelt órán megmozdul a percmutató. Helybeli nyilatkozónk a csinnadratta kapcsán pedig arra utal, hogy a 2022-es országgyűlési választás kampányában ott, ahol beszélgetünk Görgényi Ernő, a város kormánypárti polgármestere és Kovács József, a térség fideszes parlamenti képviselője elmondták, hogy hamarosan felújítják az állomást. Ez azóta sem kezdődött el, pedig az ötlet nem új.
Annyira nem, hogy Görgényi szinte szó szerint ugyanazokkal a szavakkal indokolta meg a beruházás szükségességét tíz (!) esztendővel ezelőtt, mint tavaly: „a vasútállomás »a város kapuja«, ezért nem mindegy, milyen látvány fogadja a Gyulára érkező turistákat, és hogy a terület méltatlan Gyula város közterületeinek esztétikai színvonalához”. Szóba került az is, tárgyalások folynak arról, hogy Békéscsabától Gyuláig villamosítják a vasútvonalat, de párttársa, az egyébként közeli Sarkadról származó Csepreghy építési és közlekedési államtitkár Nándor egy ellenzéki kérdésre válaszolva cáfolta mindezt. Csepreghy szólt arról is, hogy a vasútállomás sorsáról a gazdasági helyzet javulásának függvényében egyedileg dönt majd a kabinet. A beruházásra szánt összeg persze változott Görgényi 2013-as szavai óta. Akkor 60–70 millióból tervezték a felújítást, legutóbb már ennek tízszereséről, 650 millióról beszéltek a döntéshozók.
Görgényi a gyulai közgyűlésben az állomás felújítása kapcsán egyébként tavaly decemberben már arról beszélt, hogy a MÁV ugyan előirányzott korábban 650 millió forintot a felújításra, de a munkálatok nem tudtak elkészülni 2022 nyarára, mivel „Oroszország megtámadta Ukrajnát, amire Brüsszelben elhibázott szankciókkal reagáltak, az építőipart is komoly infláció jellemzi”. A MÁV ezek folyományaként arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a legolcsóbb ajánlat is lényegesen meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat.
– Szóba került itt, hogy visszaállítják az épületet olyanra, mint amilyen az Osztrák–Magyar Monarchia idejében volt, meg hogy lesz majd itt körforgalom, de hát, látja – mutat körbe lemondóan emberünk, miközben egy asszony is csatlakozik a beszélgetéshez. Szerinte egy zebra is jó lenne ide, de „nyilván amíg el nem ütnek valakit” addig nem lesz belőle semmi. Végül megegyeznek abban, hogy „100 év múlva is így fog maradni minden”.
Fotó: Végh László/Magyar Hang
Közben elhagyja egy piros-sárga Bzmot motorvonat a gyulai állomást, ami 55 perc alatt teszi meg a 22 kilométerre lévő, Méhkerékig tartó utat. Elkanyarodik a román határon fekvő Kötegyánra, utána pedig Püspökladány felé veszi az irányt. Ennek a szakasznak is felmerült a villanyosítása, de az is csak ötlet maradt.
*
Annyiban egyébként nincs igazuk nyilatkozóinknak, hogy egy valami változott a gyulai vasútállomáson az elmúlt harminc évben: elbontották mellőle az éttermet, most csak szép zöld gyep van a helyén, benne sárgállik a lekaszált fű.
– Hogy hová lett az az épület, és hogy miért kellett lebontani, azt egy hozzánk hasonló hétköznapi polgár nem tudhatja – mondja a férfi sokat sejtetően, majd legyint egyet, mikor arról érdeklődünk, hogy miért nincs még felújítva a vasútállomás, pláne ha erre már tíz éve is megvolt a politikai szándék.
– Jönnek az orosz–ukrán háborúval, meg a szokásos hülye dumákkal. Pedig tényleg jó lenne, ha renoválnák, hiszen tényleg sokan használják, de hát egy tourinform sincs kint, néha mi közöljük az itt kóválygó turistákkal, hogy merre is van a centrum – mondja. Persze nehéz dolga van, mert Gyulára, ha nem is éppen vonattal, de rengeteg román jön.
– Mondhatom csúnyán, mennyien vannak?
– Hát, azért kinyomtatnánk a szavait…
– Lassan ők tartják el a várost – mondja: és valóban sok Gyulán a román rendszámú autó, és a helyi sajtó is arról számolt be a minap, hogy pályázati forrásból lehetővé tették, hogy a város fő vonzerejének számító fürdő harminc dolgozója román nyelvtanfolyamon vegyen részt. Csakhogy időközben Nagyszalontán, Temesváron és Nagyváradon is grandiózus fürdőfejlesztésekbe fogtak. – Na, az egy jó kérdés, hogy mi lesz velünk, ha ezek elkészülnek – mondja gyulai nyilatkozónk, aki szerint ezt a régiót „nagyon elhanyagolják”, ezért sokan el is hagyták a járási központot és Békés megyét. (A békési helyzetről márciusi cikkünkben írtunk – a szerk..)
– A tesóm idejében még öt osztályt indítottak a régi iskolánkban, az én generációm idejében már csak három volt, ma már egyet tudtak, ami nem csoda, Gyula lakossága 34 ezerről 27-re csökkent – jegyzi meg búcsúzóul.
*
A sarkadi cukorgyári megállónál mintha csak ezt a beszélgetést folytatnánk Kiss Tündével. Ő 2002 óta nem lakik már a városban, csak hazajött a szüleihez látogatóba. Ő sem lát változást a vonalon: ami részben igaz is: a város helyiek által csak nagyállomásnak nevezett megállójánál például bűzös, legyek által körbedongott pottyantós vécé van, a lelakatolt biciklik is igazi békebeli, rozsdásodó drótszamarak. De jegypénztár egy ideje már csak a cukorgyári megállónál van, a névadó üzem persze jó ideje nincs már nyitva, 1998-ban zárt be – egykori bejáratának környéke annyira magára hagyott, hogy ma is találni még egy felragasztott, alaposan megkopott SZDSZ-es matricát. Tündével egy frissen a menetrendre lapított, a szélsőjobboldali Légió Hungáriát éltető levonó mellett beszélgetünk arról, hogy miért is mennek el Sarkadról is a fiatalok.
Lelakatolt biciklik a sarkadi cukorgyári megállónál (Fotó: Végh László/Magyar Hang)
– A fiataloknak nincs lehetőségük itt sok mindenre, a szórakozási lehetőségre például, mert minden szépen lassan megszűnt – mondja. Hogy ez nem volt mindig így, azt bizonyítja az az ikonikus videó 1995-ből, ami beszámol arról, ahogy az akkor abszolút fénykorát élő technotrió, a Scooter tagjait ünnepélyes és elvtársias körülmények között fogadja a település fideszes polgármestere, Tóth Imre, aki 1986-ban még a leninizmust és a békét éltette a sarkadi majális konferálójaként.
A zenekar az akkor még működő cukorgyár művelődési házából kialakított diszkóban lépett fel, előtte azonban a városvezető pezsgővel és a „slágerlisták élére röpítő ajándék varázsszőnyeggel” lepte meg a tagokat, akik akkor csodálkoztak csak igazán, mikor megtudták, hogy Tóth maga is meghallgatta a Hyper, Hypert.
*
A határállomás Kötegyánon már nincs jegykiadás, az erre szolgáló ablakot egy MÁV-logós zászlóval jancsiszögezték be, Méhkeréken már állomás sincs. 2019-ben születtek meg az elképzelések egy új megállóhely építéséről, a következő évre tervezték az átadását, de ottjártunkkor még csak az alapja volt készen. Az előtte elhaladó vonat pedig „ugyanúgy zötyög”, mint harminc éve. Ezt állítja legalábbis a megálló egyetlen utasa, Bottó Imre.
Vonat Kötegyán állomáson (Fotó: Végh László/Magyar Hang)
– Persze, akkor még voltak igazi fapadosok is – mondja Imre, aki gyulai diákéveit követően Kétegyházára költözött. Elmondása szerint ott most komoly vasúti fejlesztés zajlik, „európai folyosó, mondják” – jegyzi meg fintorogva, kezével gúnyosan legyezve. Szarkazmusának oka, hogy Imrének fogalma sincs mikor lesz majd kész.
– Csak ez az, aminek a felújítása valamiért mindig elmarad. Biztos, amiért így kiesik – mondja és várakozik tovább. Távozóban vesszük észre, hogy itt is van egy olyan tábla, ami a békési vasútállomásokon valamiért igen népszerű: a parkolókat figyelmezteti, hogy üzemi területen csak saját felelősségükre hagyhatják a járművüket. Mindenhol jól láthatóak, ezt azonban már szinte betakarják a falevelek.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang hetilap 2023/22. számában jelent meg június 2-án.
