Elszabotált karrier

Apámat rakoncátlan embernek tartották a járási székhelyű nagyközségben, mert az istennek sem akart belépni a kommunista pártba. „Földvári Károly velejéig reakciós és konzervatív egyén, de azt el kell ismerni, hogy a kisujjában van a közgazdaságtan. Ezért nem tehetjük félre, szükségünk van rá pénzügyekben.”

A gazdag sváb falu tanácselnöke és párttitkára korábban nem így gondolta. Hiába noszogatták és fenyegették apámat, nem írta alá a belépési nyilatkozatot. „Vallásos vagyok, hiszek Istenben, templomba járok, gyónom és áldozom. Ha nem tetszik, rúgjatok ki a tanácstól” – érvelt szemrebbenés nélkül. A vasárnap délelőtti szentmisékre engem is magával vitt. Imádkoztunk lelkesen. A szüleim beírattak hittanra is, de ebből hatalmas patália támadt. A tanácselnök megtiltotta apámnak, hogy eljárjak a foglalkozásokra. Így aztán titokban találkoztam a piknikus alkatú, jó kedélyű plébánossal egy idős özvegyasszonynál, aki mindig meggyes és túrós rétessel kínált bennünket. Az atya fanyar vörösbort is kortyolgatott a réteshez. Végül beszívott. A Szentírást persze hanyagoltuk.

Apámat hamarosan kirúgták. Rollerral elmentem a tanácsház elé, mert azt hittem, hogy kivezetik az épület lépcsőjére, és a főnöke fenékbe billenti. Így képzeltem a kirúgatását.