Felismerés

Eljöttem egy másik országba, ahol nem ismernek, ahol senki vagyok, ha kilépek az utcára, és nem is veszik észre, hogy elhagytam az otthonom.

Próbálok úgy viselkedni, mint ahogy a korábbi lakóhelyemen is tettem, ott ismertek, a sarki fűszeres is tudta, hogy mi az a szokásos apróság, amiért betértem, aztán búcsúzott, hogy viszlát holnap, mert kiszámítható volt az érkezésem, mondhatni a tér és idő dimenzióiban minden reggel, mindig ugyanott és ugyanakkor voltam megtalálható – fél hatkor borotválkoztam, aztán hat körül főtt le a kávé, a pirítós hat tízkor lett kész, majd fél hét körül már fel voltam öltözve, a kulcsot talán pár perccel ezután húztam ki a zárból, a liftig kábé huszonöt métert tettem meg, de már akkor volt olyan, aki tudta, hogy elhagytam a lakásomat, mert a szomszéd ablaka nyitva állt, dőlt a gangra a füst, erősen dohányoztak mindketten, a szokásos séta, nem kérdeztek, inkább megállapították, igen, válaszoltam, és mindennap ezt válaszoltam