Jóslatokról

A látnok fiatal volt, legfeljebb harmincas, ami meglepett, mert hiszen dolgoznak az általánosító előítéletek, és a jövendőmondót idős, kendős asszonyságnak képzeli az ember. A Magyar Nemzet Magazinjában dolgoztam. Remek csapat voltunk, próbálgattuk a szárnyainkat, és írtuk az interjúkat, riportokat. Szerettem. Így keveredtem a jósnőhöz is, akit már nem emlékszem, ki ajánlott, mindenesetre jót beszélgettünk, mert én visszafogtam a műfaj iránti szkepticizmusomat, ő meg nem akart meggyőzni semmiről, viszont hiteles őszinteséggel képviselte a – mint megfogalmazta – küldetését. Végül pedig a tenyeremből jövendölt. Három dolgot említett. Egyrészt, hogy óvakodjak a piros autóktól, aztán, hogy sokáig fogok külföldön élni, a harmadikat pedig elfelejtettem, remélem, nem öt szám volt 1 és 90 között.

Tabu színű járgányom eztán nem is lett, mondjuk, autóban nem vagyok oda a vörösökért, persze egy Ferrarit nyilván meg tudnék szokni, mondjuk, el is adnám egyből, mert amerre én járni szoktam, hőn szeretett kis hazánk vadregényes fő-, és mellékútjain, egy szupersportkocsi az első nap atomjaira zuhanna széjjel. Plusz fogyasztás per száz kilométer. Viszont narancssárgát birtokoltam (nem olyan narancssárgát, nem kell vigyorogni), hivatalosan „gránátnarancsmetál” Suzuki Swiftet, amit az eljövendőbe kukucskálva simán pirosnak vélhetünk, és amivel Felcsút szélén belehajtottam az árokba – nahát, most, hogy így visszagondolok, micsoda jeleket kaptam, csak hát az égi intések rendre utólag állnak össze jelentéssé.

• A nyilvánosságban betöltött szerepekről, felelősségről, műsorvezetésről, mint újságírói hivatásról, ilyenekről gondoltam értekezni, de fölösleges
• Ebben a másik világban a magyar nyugdíjas a 20 százalékos maginfláció közepette is jobban él, mint a német szakmunkás

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 26-án megjelent, 2022/35. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!