Ki is van a béke pártján?

Nem vagyok történész (sem), nemhogy profi, még műkedvelő sem. Bár történelmi ismereteim kifejezetten hiányosak és felületesek, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a birodalmak mindig is úgy viselkedtek, mint a mesebeli kisgömböc: addig igyekeztek mindenfélét bekebelezni, amíg csak bírták, s amíg végül ki nem pukkadtak, lett légyen szó Nagy Sándorról, Rómáról, a tatárokról, törökökről, Napóleonról, Hitlerről. Innen nézve nehéz készpénznek tekinteni Putyin február végi kijelentését, amely szerint nem készülnek megtámadni Európát.

Hérakleitosz szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de a mai helyzet meglehetős hasonlóságokat mutat 1938 eseményeivel. Például abban is, hogy akkor még az elvetélt osztrák festő sem beszélt világhódító terveiről, csak a németség egyesítéséről. Nagy-Britannia és Franciaország viszont kimondottan „békepárti” volt: előbb tétlenül figyelték Ausztria megszállását, majd pedig az újabb hitleri követelések teljesítéseként Münchenben aláírták azt az egyezményt, amely a német birodalomhoz csatolta a Szudéta-vidéket. Az angol miniszterelnök hazatértekor azt nyilatkozta a repülőtéren, hogy büszke, mert sikerült hosszútávra megőrizni a békét. Hááát, ugye, az kérdés, hogy ki mit tart hosszútávnak: egy év múlva Hitler lerohanta Lengyelországot, kitört a második világháború.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 11-ig kapható 2024/14. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!