Kiáltvány

Átléphetjük-e a valóság megismerésének útjában álló legfőbb akadályt: a saját árnyékunkat? A dokumentumfilm-műfaj történetét végigkíséri a valóság közvetlen megragadásának igénye, vagy ha úgy tetszik, a számvetés ennek a törekvésnek a lehetetlenségével. Mert amiről azt állítom, hogy a saját két szememmel láttam, abból is annyit tudok csak felfogni, amennyit a saját érzékenységem vagy érzéketlenségem, érdeklődésem és érdekeltségem látni enged. Ahány világnézet, annyi világ: mindenütt magyarázunk, állítja az antropológus, Clifford Geertz Az értelmezés hatalma című könyvében. „S ami még rosszabb – írja –, magyarázatokat magyarázunk”, mert a másik ember világáról is csak az ő jelzéseiből értesülünk. És itt elsősorban ne a szavaira gondoljunk: a viselkedése, az öltözéke, minden cselekedete jelzés, üzenet, szándékos vagy önkéntelen, félrevezető vagy őszinte kísérlet az önértelmezésre.

A cinema direct a XX. század közepétől többé nem is egy tőle független valóság puszta leírására vállalkozik, hanem provokálja azt: olyan helyzeteket próbál teremteni, melyben a szereplőket éppen a kamera jelenléte készteti hiteles megnyilatkozásra. Az elmúlt évtizedek váratlan fordulatot hoztak ebben a történetben. Az internet és a mobiltelefon korában a kommunikáció fő formája a kölcsönös leselkedés és magamutogatás lett. Egy nemzedék úgy nőtt fel, hogy ki-ki egyre inkább egy róla szóló, maga készítette film (inkább sorozat) főszereplőjeként tekint magára. Elég váratlan módon tűnt el így az átléphetetlennek vélt határ a képernyő két oldalán elhelyezkedő néző és szerző között, ezzel együtt az ábrázolás alanya és tárgya között. De ha az élet folyamatosan önmagát tükrözi és közvetíti, mi lesz akkor a dokumentumfilm szerzőjének a dolga, egyáltalán, ki számít itt szerzőnek?

Erre a kérdésre ad filmtörténeti léptékű választ a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) bemutatott Manifesto című alkotás. Hogy készítői álnév mögé rejtőznek („Angie Vinchito”), az nem a szerzőiséggel kapcsolatos állásfoglalás a részükről, hanem jogos önvédelem. A mai Oroszországról ilyen hiteles és ennyire megrendítő film nem sok készült. Akik készítették, tudták, alighanem az életükkel játszanak.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 8-ig kapható 2024/5. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!