Ki mer ma?

Babits Mihály: Petőfi koszorúi
„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ĘT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bujik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak megszokás, a süket Hivatal
hozza koszoruit.

Óh, vannak koszoruk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!…
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére – kőnek!

Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos füzérbe görbítve – légy szabad
virág szabad földön:
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: „Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!”

Avagy virág vagy te?… légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ę ünnepségén:
Koporsó tömlöcét aki elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!

„Rómában Cassius valék, / Helvéciában Tell Vilmos, / Párisban Desmoulins Kamill… / Itt is leszek tán valami.” Kevesen látták világosabban s formálták biztosabb kezekkel – az alvajáró biztonságával – sorsukat, mint Petőfi. Az éhező vándorszínész már tudja, hogy nagy költővé kell lennie. A hirtelen támadt irodalmi hírnév a majdnem kamaszt politikai szerepvállalásra bátorítja. A boldog ifjú férj tudatosan készül a csatatéri halálra, amelyet a tökéletesen komponált romantikus életmű zárlatául választ magának.

Ha szerep, egy pillanatra sem esik ki belőle, és ami nagyobb szó, nem is játszza túl. Nem deklamál, nem hadonászik és nem fogalmaz fellengzős, bonyolult körmondatokban, ahogyan politikus és irodalmár kortársai teszik. Megszólalásának keresetlen, magától értetődő közvetlenségével, kifejezésmódjának az élőbeszédhez közelítő egyszerűségével teremt vadonatúj költői nyelvet. Eredetisége, közönségét magával ragadó merész fellépésének titka sem egyéb, mint hogy másokat megelőzve és minden köntörfalazás nélkül kimondja, amit a körülötte állók éreznek vagy remélnek. Tudja, hogy nincs sok ideje, mellékes dolgokra lehetőleg egy percet sem veszteget. Így is szinte az utolsó pillanatban lesz a Fiatal Magyarország (néhány fővárosi és vidéki asztaltársaság?) vezérlő csillaga. Akinek elszántsága nélkül március tizenötödike aligha el nem marad. Júliusban is, ha csak pár nappal később csatlakozik Bem seregéhez, lekési a segesvári ütközetet, lekési a hősi halált.

A teljes cikket a Magyar Hang január 13-án megjelent, 2023/2. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!