Leckék haladóknak

Határozottan kezdem öregnek érezni magam. Pedig a tükörben most is ugyanazt az arcot vélem látni, amelyiket még a gimnázium mosdókagylója fölé helyezett kopott üveglapon a kézmosásból felnézve. A tenyeremet sietősen a nadrágomba töröltem, és rohantam az angolórára. Már tizennyolc évesen melankolikus és kiábrándult voltam, mint azóta is többnyire mindig, de amúgy meg kötelességtudó és tevékeny, ez sem változott, a kétféle jellemvonás amúgy sem zárja ki egymást. Az iskola délutánra teljesen kiürült lépcsőházában eszelős tempóban vettem a fokokat, és a lengőajtót kicsapva rohantam a lakótelep felé, ahol már várt az angoltanár.

Az iskolai angolórákra rég nem kellett bejárnom, mert a rám azóta is jellemző autodidakta lelkesedéssel önállóan sajátítottam el a tananyagot és tettem le a nyelvvizsgát. Néhány osztálytársammal amúgy is hamar beláttuk, hogy az éppen átképzés alatt álló tanárunk csak néhány órával jár előttünk az idegen nyelv rejtelmeiben, ezért a könnyebbség miatt azt a tankönyvet tanítja, amelyből ő maga is tanul. Amikor jó pár évvel korábban elvégezte az orosz szakot, hihette azt, hogy az évtizedek óta bebetonozódott status quo sohasem billen meg többé, a Szovjetunió örök. Nem sejthette, hogy az 1990–91-es tanévben a középiskolákban az orosz nyelv nem lesz többé kötelező, csupán szabadon választható tárgy, és egy csapásra mindenki angolul akar tanulni. „Igazi” (nem gyorsképesített) angoltanárt pedig a föld alól sem lehetett szerezni a vidéki kisváros gimnáziumába. Ezt én is felfogtam. Pedagógus anya gyermekeként volt bennem tisztelet a tanári szakma iránt, de olvasmányaimból és bizonyos jelekből arra következtettem, hogy aki értelmiségiként abban a vidéki kisvárosban landol, ahonnan én a kivezető utat kerestem egy ideje, az körülbelül leszámolt az életével. Az osztályfőnökünk kétségbeesett közösségi és szellemi aktivitása is csak a teljes társadalmi és agyhalál előtti idegrángás jele (utóbbi később tényleg be is következett). Következésképpen igazi angoltanárt lepkehálóval se lehetett fogni, és az én magántanárom sem volt igazi angoltanár.