Mi leszünk a többség?

Ahogy arra számos elemző felhívta a figyelmet, az ellenzék által áprilisban elszenvedett mélyütés súlyosságát jól szemléltette, hogy míg a 2018-as választás után több tízezer csalódott szavazó vonult a Kossuth térre – ezzel mintegy felmutatva a másik Magyarországot a Fidesz rendszerével szemben –, addig 2022-ben nem volt hasonló megmozdulás. Arról már kevesebb szó esett, mi is volt az a rigmus, amely a négy évvel ezelőtti demonstráción egyfajta refrénként visszhangzott mind a színpadon, mind a tömegben: „mi vagyunk a többség”. Idén az utcák csendje arról beszélt, hogy április 3-án sok minden mással együtt a többségnek ez az érzése is elveszett.

Mivel az egymást követő kétharmadok hajlamosak elfedni a Fidesz tényleges társadalmi támogatottságát, érdemes számszerűen is áttekinteni, hogyan alakult ennek a többségnek a története, legalábbis ha a pártlistákra leadott szavazatok arányát tekintjük. Orbán Viktor pártja 2010-ben, a korábbi választási rendszerben még egyértelműen a többség támogatásával szerzett kétharmadot: az első fordulóban a választók 52,73 százaléka szavazott listán a Fideszre. Természetesen akkor sem a kétharmaduk – az alkotmányozó többség az egyéni választókerületi győzelmekből következett, amit a Fidesz többek között arra használt fel, hogy módosítsa a választás szabályait, egy még kevésbé arányos, a mindenkori győztest még inkább erősítő szisztémát hozva létre.

• Az ellenzék vereségét az tette igazán letaglózóvá, hogy Orbán Viktornak ezúttal valóban sikerült a választók többségét az általa folytatott politika mellé állítania.
• A fideszes többség fokozatos kikovácsolásának történetéből nem a totális apátia az egyetlen levonható konklúzió.
• Az ellenzéki politikának újra kell gondolnia a céljait.

A teljes cikket a Magyar Hang május 27-én megjelent, 2022/22. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!