Miért beteg a magyar szinkron?

Sok olyan dolog van, amire mi, magyarok joggal lehetünk büszkék. A Nobel-díjasainkon, az Aranycsapaton, a tokajin kívül ebbe az elit körbe tartozik a szinkron is, amelyet előszeretettel emlegetünk világhírűként. Csakhogy manapság a tömegtermelés miatt már nagyon kevés szinkron képvisel minőséget. Ezek főleg a mozifilmek közül kerülnek ki, más területeken, különösen a tévés produkcióknál sem idő, sem pénz nem jut a színvonalas munkára.

Hogy a szinkron nagyon közel áll a szívünkhöz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a focihoz hasonlóan vagy szuperlatívuszokban beszélünk róla, vagy a hibáit ostorozzuk elkeseredetten. És nem volt ez másképp évtizedekkel ezelőtt sem. Legfeljebb akkoriban kevesebb embernek tűnt fel egy-egy fájó félrefordítás vagy az, ha a magyar színész hangjának karaktere bántóan elütött az eredetitől.

Vajon csak a múlt dolgai iránti vonzalom mondatja velünk azt, hogy az ezredforduló óta romlik a szinkron színvonala? Sajnos nem. A szakma képviselői is hasonlóan vélekednek, ám ők a folyamat hátterével is tisztában vannak, és úgy gondolják, a mai futószalagon végzett munkákat nem lehet összemérni a régi szinkronokkal, amelyekre sokkal több idő és erőforrás jutott. Szalkai-Lőrincz Ágnes, a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDosz) Szinkron Alapszervezetének alelnöke lapunknak arról beszélt, hogy a színvonal esésének legprózaibb oka a tömegtermelésben és az anyagiakban keresendő.

• Mi mentheti meg mégis a szinkrondramaturg-szakmát?
• Miért nem elég a fordításhoz a magas szintű nyelvtudás?
• Mennyire érzik át a szinkronokat megrendelő tévécsatornák a színészek és a dramaturgok gondjait?
• Miért fontos, hogy minőségi módon szólaljanak meg a külföldi filmek és műsorok?