Milyen utolsónak lenni?

Te, te utolsó csibész!, mondták a falumban arra, aki elhíresült a csibészségéről, a gaztetteiről, akire már csak legyintett a falu népe, hagyjuk, javíthatatlan, ennek hiába beszélünk, nem fog megváltozni, a rosszak közt is a legutolsó marad. Mondhatom: Deszken nem volt jó utolsónak lenni. Marad a kérdés: van, ahol jó? Vegyük például a sportot! Amikor a kilencedik maratonimat futottam New Yorkban, igazi olimpikonnak képzelhettem magam. A világ minden részéből érkeztek profi és amatőr sportolók. Mi, első alkalommal magyar csapatként voltunk jelen, kilencen. Huszonnyolcezer nevező között elvesztünk, bár ott mindenki hősként ünnepelt sportolónak számított. Ha utolsónak érek célba, az sem érdekelt volna, valóban a részvétel volt a fontos. Végül 3 óra 34 perc alatt kis eltéréssel háromezer-ötszázadikként értem célba, és fotózkodhattam a N. Y.-i maraton alapítójával, a volt erdélyi kivándorlóval, Fred Lebowval. Az útvonal mellett állva kétmillió ember segített minket tapssal, pacsikkal. És megvárták az utolsókat is! Mert az utolsók a legöregebb futók voltak, a 80 fölötti, megszállott bácsik és nénik, akik 8 órán át futottak a célig. Ott utolsónak is jó volt lenni.

Még valamit a sportról. Minden versenyző ismeri az addigi legjobb eredményét, és ha elindul egy komolyabb hazai vagy világversenyen, nagyjából be tudja lőni, hogy az indulók közül hányadik helyre esélyes. Százméteres síkfutásban a 10,5 másodperces legjobb idejével esélytelen a döntőre, s a középfutamra is csak hajszálnyi a sansza, de élsportolóként meg kell próbálnia. És közben azt mondogatja magában, csak utolsó ne legyek. Mindezt Kövér László rá jellemző higgadt kijelentésére reagálva írom, és igazat is adok neki: valakinek utolsónak kell lenni, miért ne lennénk hát mi azok? Igaz is, ez egy elég gyakori helyezésünk, sajnos van néhány dolog, amiben a sor vége felé kullogunk. Egyébként pedig, ha reális képet festünk, állapítsuk meg: ha a NATO tagjai szép sorban aláírják a svédek ratifikálását, valaki mindenképp utolsó lesz. Ez normális. De az, hogy az első aláírók már betétet cseréltek abban a golyóstollban, mellyel aláírták, és mi még a tollat keresgéljük, abnormális.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 8-ig kapható 2024/5. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!