A Kincskereső kisködmön és a nagy feminista belvita

Megint mindenki a Kincskereső kisködmönről vitatkozik. Mindez ismét a semmiből jött, de legalább aktualitása ezúttal lehet: kilencven éve, 1934. február 8-án halt meg Móra Ferenc. Népszerűsége azóta sem csökkent, bár műveit legtöbben ma is iskolás korukban forgatják. A Rab ember fiaira viszont, nem függetlenül rövidségétől sem, a legtöbben kedves, szívmelengető történetként emlékeznek. A Kincskereső kisködmönről ehhez képest folyamatos a vita, talán csak a Móricz Zsigmond-féle Árvácskát tartják kilátástalanabbnak az értékelők. Az viszont mégis kevesebb bírálatot kap, részben azért, mert nem kisiskolás korban olvastatják a gyerekekkel.

Tartalmi kritikák is érik ugyanakkor a körtemuzsikás művet. A képletet tovább bonyolítja, hogy ezek között átgondolt irodalmi bírálat és kultúrharcos pszichologizálás egyaránt akad. Az utóbbi kategóriába illett a WMN oldalán megjelent cikk, mely a regényt egyenesen a magyar társadalom női körülmetéléseként írta le: „»Ha mi átestünk rajta, ők is kibírják.« Ennyi az érv. Hogy ez a hagyomány.” Az írás még olyanokat is elhatárolódásra késztetett, akik egyébként maguk is úgy gondolják, nem ilyen könyvvel kellene „sokkolni” nyolcéves gyerekeket. Miközben megint mások joggal mondhatják, hogy épp egy hasonló könyv teheti empatikusabbá, együttérzőbbé a gyerekeket. (Ahogy tesz is sokakat mindmáig.)

• Melyik az eddigi legszórakoztatóbb értékelés a Kincskereső kisködmönről?
• Miért nem egyértelmű Móra Ferenc megítélése?
• Kik azok, akik kihagyták Mórát irodalomtörténetükből?