A magyarsághoz tartozás legfontosabb ismérve, hogy az ember tud magyarul. Magyarul tudni – ez életprogram. „Tudok szabatosan fogalmazni”, írta önéletrajzában József Attila, és valóban, ő tudott. Minden igaz magyar emberben őrködnie kellene a nyelvérzéknek. Manapság ennek mind általánosabb hiányát tapasztalom. Az egyik minapi kampánybejelentés érlelte meg ezt a kis írást. Pártunk és kormányunk azzal vadássza a szavazatot, hogy befagyasztotta hat (igazából hét) bolti termék árát. Közülük a csirkefarhát verte ki nálam a biztosítékot. Nem a szociális üzenete, hanem a helyesírása miatt. Két nappal a bejelentés után az egész magyar sajtó egységesen ráállt a csirke far-hát írásmódra. A döbbenet elmúltával próbáltam rájönni, mi lehet ennek az oka. A forrást megleltem: a Magyar Tudományos Akadémia helyesiras.mta.hu internetes szolgáltatása a ludas. Ez vélhetően egy olyan algoritmusgyűjtemény, amelyet a tisztelt tudós társaság a hatályos helyesírási szabályok alapján készített azzal a céllal, hogy az érdeklődő beírta betűsorra helyes íráskép(ek)et adjon meg.
Ha én magyartanár volnék, minden órán sulykolnám, hogy a word buta, mint a föld, mivel nem egyéb a „helyesírási programja”, mint egy szószedet, és aláhúzza azt a betűsort, amelyik nem szerepel a szójegyzékében. Eredetileg nem több, mint az angolul nem eléggé tudóknak kínált segítség, akik nem ismerik minden egyes szó helyes írásképét. Ezzel a magyarban nem sokra megy az ember – és sajnos az MTA helyesírási szolgáltatása sem helyettesíti a nyelvérzéket.
Vissza a csirkefarháthoz. Ez a szó egy állat és a testrésze. Ahhoz, hogy helyesen le tudjuk írni, ismernünk kell a csirke testrészeit; akkor tudnánk, hogy a farhát a csirkének pont úgy része, mint például a marhának a lábszár. Továbbá azt kell éreznünk, hogy ez egy birtokviszony, vagyis a csirkének a testrésze, nyelvünk pedig egyszerűsít, összevonja a kettőt: csirkefarhát. Amikor mondtam a feleségemnek, hogy nézne ki, ha a marhalábszárat marha láb-szárnak írnánk, felnevetett.
Miért nem jó az MTA algoritmusa? Vélhetően azért, mert a szójegyzékében nem szerepel a nevezett csirketestrész (reméljük, pótolják), továbbá – nyelvérzék! – azt is félreértette a derék program, hogy a csirke – nem anyag! Az anyagneveket ugyanis nem írjuk egybe a belőlük készült tárgy nevével akkor, ha így többszörös szóösszetételt kapnánk. Egy pillanat alatt meg lehetne ezt is tanítani, például bőrtárca (szimpla összetétel), bőr pénztárca és műbőr tárca (ezek többszörös összetételek lennének, tehát különírjuk). Akiben él a magyar nyelvérzék, annak ez nem lehet probléma. Egyébként pedig meg is lehetne tanítani, ha közoktatásunkban volna még igazi magyarnyelv-tanítás (ez meg az úgynevezett mozgószabály, ugye).
Mivel hajdan magyartanár valék, jó pár ismerősöm, barátom van a pályán. Tőlük tudom, hogy mostanra a magyartanulást a diákok – és a családok! – elsöprő többsége nyűgnek, fölösleges időpazarlásnak éli meg. A magyartanárok igen nagy hányada pedig idegenkedik a nyelvérzékfejlesztéstől, az ostoba tanterv és tankönyv nem is foglalkozik vele, az irodalmi anyag olyan sok, hogy gyakorlatilag elviszi az órakeretet, ráadásul az érettségin sem kell tudni helyesen írni, sőt a felsőoktatásban sem. Helyesírási hibáktól hemzsegő szakdolgozatok ezreit fogadják el. Az egyetemek azzal védekeznek a probléma ellen, hogy a szakdolgozatok nem nyilvánosak.
A nyelvérzék nevetséges-tragikus hiányát fájlalom két éve minden egyes alkalommal, amikor balsorsom vírushíreket hallgatni kényszerít. Ezerszer rombolták a nyelvérzékemet a „ma n számú újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést” fordulattal. Mintha a kórokozó a betegnél volna, nem pedig a betegben… Ha a vírus nála van, akkor tegye, mondjuk, egy zacskóba, és dobja ki a szemétbe, vagy adja le a portán...
Nyelvérzékfejlesztőnek pedig ajánlom a nyájas olvasónak a kormányzat ezévi ostobaságát, a „Magyarország előre megy” szlogent. Ép nyelvérzékkel hamar rá lehet ébredni, micsoda bornírt mondat.
Reformkori eleink meggyőződése volt, hogy nyelvében él a nemzet. Ha méltók akarunk lenni hozzájuk, szembe kell néznünk azzal, hogy manapság a nyelvében (is) haldoklik. Tegyünk ellene.
Olvasna még Reichert Jánostól? Kattintson!
