Rádió

Kossuth rádió, Budapest. Pontos időjelzést adunk. Huszonkét óra. Híreket mondunk. Pintér Sándor főbemondó beszél, aki az ötvenes évektől évtizedeken át maga volt a Magyar Rádió. A különleges bariton beszédhang és méltóságteljes, lassú ritmusa fontosságot sugallt, nem csak, ha a híreket olvasta. Máig fülembe cseng. A rádióbemondókat (nőket, férfiakat egyformán) ritka szép orgánummal áldotta meg a teremtő, ezrek között ilyen egyetlen ha akad. Ma már kevesen vannak, a szép rádiós beszéd jószerivel a múlté; fecsegő, jó svádás, laza szövegelés – ez a trendi.

Képzeljétek, megyünk a rádióba, Terike hegedül, én kísérem zongorán, aztán önállóan is játszom – újságoltam otthon a múlt század derekán, tízévesen. Gizi néni, a tanárnő azt mondta, most aztán gyakorlás, fiacskám, nem ám lustálkodni. A Fővárosi Zeneiskola Szervezet növendékműsorát álmos szerda délutánokon adták (naná, majd főidőben). Zongoraóra heti kétszer, Gizi néni gyakran dorgált; több szorgalmat, fiacskám, nem gyakoroltál, ezt most látod először. Mármint a kottát. Valóban, bele sem néztem. Inkább futballoztunk Pityu barátommal bérházunk udvarán.

Magyar Rádió. Bródy Sándor utca 5–7. Az egyetlen. A központi. Fegyveres őrség, egyenruhás katona. Nevünk a listán. Béres Gizella? Elkérik igazolványát. Keresztül tetszenek menni a Pagodán, van még idő, előbb igyanak egy üdítőt, aztán a rendezőasszisztens szólítja majd önöket. Inkább izgalom, mint lámpaláz fűt, mégis a rádió… Most csak felvétel lesz, de tudjuk, mikor adják le, el ne felejtsük meghallgatni. (Ugyan már… alig vártuk!) Bemondták a nevünket. Sonkoly Teréz és én. A Gizi nénit is illett volna – mondta csendes, bölcs anyám, hiszen a tanárod! És a Terike mesterét, Gránát József tanár urat is, ő főállásában az Opera hangversenymestere volt, ki tudja, mi okozott nagyobb örömöt neki, délelőtt a kornyikáló terikéket igazgatni, vagy este Puccinit játszani.