„Mi hosszú távra álmodunk”

Sokan gondolják, hogy a fogyatékosok ellátása állami tevékenység, vagy legalább az állam teljes körűen kifizeti a civilek munkáját, de itthon nem így van. Mégis, sok-sok energiával és hosszú évek alatt, de lehet olyan körülményeket létrehozni, ahol a fogyatékosok élhetnek, dolgozhatnak és természetesen fizetést is kaphatnak. Miskolcon, a Szimbiózis Alapítványnál jártunk. Volt, akinek a sikerük már szemet szúrt, „mert ugye Magyarországon van einstand”.

Puszit, Pumi! Puszit! – utasítja határozottan Veronika a pórázon tartott alpakát, a kétségkívül mókás, egyben meglehetősen aranyos állat pedig engedelmeskedik: pofáját a Down-szindrómával élő lány arcának nyomja, mintha tényleg puszit adna. Majd újabb utasítás és újabb puszi, újabb utasítás és újabb puszi, és így tovább, többször is. Veronika Miskolcon, a Szimbiózis Alapítvány Baráthelyi Majorságában él. Ez a Bükk keleti kapujánál terül el 5 hektáron, vannak állatok – az alpakák mellett kecskék, törpekecskék, nyulak –, a diósgyőri vár értelemszerűen kicsinyített mása – mint programhelyszín – és számos épület. A szervezet nemrég ünnepelte 24. születésnapját, a majorság csak az egyik telephelyük, több is van nekik Miskolcon. Fogyatékkal élő embereknek nyújtanak ellátást: 59 embernek otthont adnak – hamarosan ez további 21 fővel egészül ki – és vannak úgynevezett nappali intézményeik, ahová sok tucatnyian járnak be dolgozni vagy éppen terápiára. A munkáért természetesen jár fizetés is, a feladat pedig a legkülönfélébb, mindenkinek igyekeznek megtalálni a testhezállót.

• Hogyan élnek és dolgoznak a fogyatékkal élők az alapítványnál?
• Mennyi az állami pénz a működésükben és miként tartják el magukat?
• Kik és mikor próbáltak einstandolni?
• Mennyi mindent csinálnak?