Szórakozni a lányokkal

Menj, szórakozz a lányokkal, látod, hogy unatkoznak, te meg csak ülsz itt, mint egy rakás szerencsétlenség, mondta az asszony a fiának, aki (lakodalom ide, népes, jókedvű, mulatozó társaság oda) rettentő kedvetlenül kornyadozott az asztal mellett. Se nem evett, se nem ivott, csak turkált az ételben, hiába, amikor tizenhat éves az ember, akkor gyakran előfordul az ilyen. Nem megyek, mormogta, nincs most kedvem, szórakozzanak egymással, vagy szórakozzanak velük mások, akiknek van ehhez kedvük, talán később.

Nevettem, nem fennhangon, csak befelé, magamban, nem azon, amit mondtak, hanem ahogy nézett mindenki más, akik nem értették, hogy miről is beszélnek ezek. Hogy hogy lehet, hogy egy anya arra biztatja a fiát (napjainkban), hogy szórakozzon a lányokkal. Nem tudhatták, hogy nálunk, Máramarosban nem beszélgetnek az emberek, hanem szórakoznak egymással. Tényleg. A szórakozás a beszélgetés szinonimája. De hát van is ennek értelme, rakosgatjuk, egymáshoz illesztjük a szavakat, mondatok, konverzációk lesznek belőlük, lám, ilyen egyszerű (és nem utolsó sorban szórakoztató) az etimológia. Persze szerencse, hogy mire elkerültem onnét, én addigra már tudtam, hogy szűkebb pátriám (annyiszor mókáskodtam már a pátriárkával ezen a vonalon, hogy most inkább mellőzöm) határain túl a vonatkozó kifejezés mást jelent (nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás), így mindig óvakodtam attól, hogy hasonló kontextusban használjam. De közel sem tanulta meg ezt mindenki, a szóban forgó anekdotikus asszony (aki anekdotikus jellege ellenére létező személy) és a fia mellett így volt ezzel az apám is.