Tégláról téglára építik újra civilek az orosz megszállás után az ukrán várost

Két évvel ezelőtt, 2022. február 24-én Vira Kuriko ukrán újságíró döbbenten meredt a telefonjára: az észak-ukrajnai Csernyihivben élő fiatal nőnek a belarusz–ukrán határhoz közeli szülőfalujából küldött videót egy barátja. A falu ismerős főutcáján az orosz hadsereg masírozott. Elkezdődött az ukrajnai orosz invázió. Miután elfoglalták az útba eső kistelepüléseket, az oroszok ostrom alá vették a 285 ezer lakosú Csernyihivet. Üzemeket, városi intézményeket és sok civil otthonát pusztították el. A legbrutálisabb támadások napjai beleégtek a lakosság emlékezetébe. Ma is pontosan fel tudják idézni ezeket a dátumokat. Március 13-át például nem tudja kitörölni az emlékezetéből sem a nyelvtanárként dolgozó fiatal, kisgyermekes anya, Viktorija, sem a manikűrös Zsenya – szintén egy iskolás kislány édesanyja. Viktorija ezen a napon indult el gyermekeivel Nyugat-Ukrajna irányába. Férje az invázió reggelén önként bevonult. Máig katona, csak szabadságra jön haza. A németül, franciául és angolul is jól beszélő Viktorija azóta már tolmácsként dolgozik. A történtek ellenére derűsnek tűnik. Így meséli azt is, hogyan sikerült második próbálkozásra, a feltorlódott kocsisorok ellenére barátaival elhagyniuk a várost. Akkor, márciusban nem láttak más megoldást, mint menekülni. Akadozott az energiaellátás, a gyerekekkel nem lehetett egész nap a pincében ülni, köhögni kezdtek. De Viktorija csak három hónapot töltött uniós országokban, barátoknál, júniusban hazatért. A várost még ezután is érték találatok: augusztusban például a városi színházat érte rakétatámadás, amely hét embert ölt meg, köztük egy hatéves kislányt, 144-et pedig megsebesített.

2022 márciusában Zsenya is elhagyta Csernyihivet. Idős édesapját azonban nem tudta rávenni, hogy elmeneküljön. Ő a nagy, kétgenerációs házban maradt Csernyihiv külső, kertvárosi kerületében, Bobrovicjában, amelyet különösen súlyosan érintett az orosz bombázás. A házuk, amelynek a felújítását pár nappal az orosz invázió előtt fejezték be, március 13-án megsemmisült. Édesapja csak másnap jutott mobilhálózathoz. Ekkor hívta fel a lányát, hogy közölje vele: a ház nincs többé. Zsenya azt mondja: nem hitte el. Most is elsírja magát, amikor erről beszél. Édesapja éppen az udvaron volt, így élte túl a találatot, bár a légnyomás több méterre, a kerítésig repítette. A család kutyáját darabokra tépte a robbanás, a ház porig égett.

Sok idős ember gondolkodott hasonlóan, mint Zsenya apja: nem voltak hajlandók elhagyni az otthonukat. Az orosz agresszió csernyihivi áldozatai között sok az ötven feletti, sírjaik a városi parkban sorakoznak. Az ostrom alatt ide temettek. Két év alatt a legtöbb ideiglenes síremlék helyére már keresztet emeltek, vagy impozáns sírköveket, némelyiken életnagyságú, színes portré emlékeztet az elhunytra. Közben a lerombolt házak is újraépülnek. Sok még a romos ház és középület a városban, de egyre több új ingatlan is kibújik a földből. Sokat közülük civil összefogással, közadakozásból építenek fel olyanok, akik a háború előtt két téglát sem raktak egymásra. Zsenya házát is önkéntesek építették. Hónapokon át minden hétvégéjük itt telt. A közműveket még be kell kötni, de a falak és a tető áll, ablak és ajtó a helyén. Zsenya azt mondja: bár sok munka van még hátra, jobban érzi magát, amióta áll a ház. És persze azóta, amióta újra dolgozhat manikűrösként. Amíg kész nem lesz az új otthonuk, az építkezés mellett, egy mobilházban él a család. Nem ő az egyetlen, akinek a civil önkéntesek húztak fel új házat. 

A teljes helyszíni riportból kiderül:
• Kik azok a civilek, akik újjáépítik a házakat?
• Milyen költségek vannak és kik állják azokat?
• Hogy tér vissza az élet Csernyihivbe?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 29-ig kapható 2024/8. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!