Válasz Dévényi Istvánnak

Kedves István! Nagy tetszéssel olvastam a Magyar Hang legutóbbi számában közölt írásodat („Jó, hát akkor itt fogunk élni”). Mert a hazai helyzet kilátástalanságát, népünk közönyét, a kormánypropaganda átütő hatását, a parlamentbe szorult kváziellenzéki pártok bénaságát ecsetelő publicisztikai remekléseken túl, sajnos ritkán találkozom kedvenc hetilapunkban, vagy bárhol e hazában épkézláb gondolatokkal arról, hogy jó, de mihez kezdjünk, hogy ezentúl ne így legyen. Cikkedben erre keresed a választ, jól teszed. Ráadásul azt hiszem, igazad van.

Némi elégtételt is éreztem látván, hogy javaslataid egybevágnak azzal, amiről mostanában magam is többször írogattam (7 kínos kérdés, amire VAN válasz… Magyar Hang, június 2., Miben reménykedjünk, amikor nincs remény? Válasz Online, február 21.). Nevezetesen arról, hogy a médiában és a világhálón zajló politikai élet látszólagos mozgalmassága csak megtéveszti a résztvevőket, de nem teremt köztük valóságos összeköttetést, és nem közvetíti a Fontos Üzenetet a címzetthez, bárki legyen is az, nemzet vagy lakosság. Inkább arra jó, hogy eltakarja előlünk az offline világ realitásait. Arról nem is beszélve, hogy a vonal egyik végéről egyelőre hiányzik a tettvágytól égő élcsapat, a másikról a nép, amely csak jelre vár. A mozgósító eszméről nem is beszélve. S hogy jelen helyzetünkből nincs más kiút: szóba kellene állnunk, és meg kellene ismerkednünk egymással, abban a biztos tudatban, hogy a szerepek nincsenek előre leosztva: nem tudni, kinél van a zászló, amit követni kell. Sajnálatos módon még a lyuk is eltűnt kézen-közön, amelyet 1956 októberében vágtunk a trikolórba, pedig azon a lyukon keresztül fantasztikus dolgokra nyílt kilátás…

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap augusztus 11-én megjelent, 2023/32. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!