Végre! Megérkezett!

Nagyon vártam már ezt a borítékot a Magyarország Kormánya feladóval a bal fölső sarkában – akár még büszke is lehetnék rá, hogy a kormány velem levelez: nem vagyok én akárki! (Gondolom, vannak, akik valóban elalélnak a gyönyörűségtől, amint kézbe veszik ezt a levelet, amit a miniszterelnök „személyesen” írt alá.) Több ismerősömtől hallottam, hogy réges-rég megkapták, kezdtem aggódni. Arra nem kérdeztem rá, hogy mit csináltak vele, végül is magánügy. Sőt, valaki azt újságolta, hogy már valamiféle statisztikát is közzétettek, természetesen nagyon hivatalosan, hogy eddig hányat küldtek vissza. Na, ez az, ami engem marhára nem érdekel, mert a valósághoz semmi köze; kizárólag az a célja, hogy progresszív módon inspirálja az embereket a szorgalmas kitöltögetésre és visszaküldözgetésre. Erről jut eszembe: két felcímzett vissz-borítékot is kaptam, úgyhogy még válogathatnék is, melyikben adjam majd postára. (Konzultációs lapból csak egy volt – ne hogy már…!)

Vállaltan buborékban élek, egyáltalán nem olvasom és hallgatom a kormányoldal médiumait, mert a mentalitás, a minőség, a stílus egyszerűen elviselhetetlen számomra. Úgy gondolom, fölöslegesen nem idegesítem magam, semmi szükségem rá. Néhányszor előfordult ugyan, hogy véletlenül rábukkantam valahol egy-egy példányra, de igencsak égette a kezem. Az ellenzéki média révén viszont már meglehetősen sokat hallottam és olvastam a kitöltendő konzultációs ívről, de nem különösebben foglalkoztatott, gondoltam, ha kihozza a postás, úgyis megnézem majd, mire kíváncsiak ezek ott fönt, az elérhetetlen magasságokban. Nos, elárulom, amikor kibontottam a borítékot, és kezembe véve végigböngésztem a kitöltendő űrlapot, a döbbenettől majdnem kiesett a kezemből. Sok mindenre számítottam, de erre nem.