A magyar rosszkedv és néhány ellenszere

Hazai és külföldi felmérések azt mutatják, hogy a magyarok többsége boldogtalan, elégedetlen, és ezért elsődlegesen a külvilágot hibáztatja. Pedig Wesselényi és Széchenyi balsorsunk okait elsősorban saját hibáinkban, balítéleteinkben jelölte meg.

HIRDETÉS

1956-ban a világ csodálta a zsarnoksággal szembeszálló Magyarországot. A szovjet beavatkozást és a Kádárhoz köthető megtorlást felháborodás és őszinte részvét fogadta. A békés rendszerváltozás, a kommunista dominók eldőlésében vitt magyar szerep kivívta a demokráciák megbecsülését.

Lehetséges, hogy az egykori lelkesedés és együttérzés mára ellenszenvvé és rosszindulattá vált volna? Én inkább értetlenséggel és sajnálkozással találkozom a külföld részéről. Tény, hogy a szabadsággal és az EU igen jelentős pénzügyi támogatásával sok ország nálunk sikeresebben élt, nálunk jobb gazdasági mutatókat produkál. Ennek oka elsősorban a bel- és gazdaságpolitikában rejlik, de a mindennapi életben az állampolgárokat elsősorban az elburjánzó bürokrácia, az egészségügy, az oktatásügy és a szociálpolitika állapota foglalkoztatja, bosszantja. Minderről, mint világlátott embernek, aki éveket élt külföldön, és látta a jó és a rossz módszereket, határozott elképzeléseim vannak.

A nevek rendbetétele – Szemelvények egy politikai zsebszótárból – Magyar Hang

Ajánlom szeretettel politikai értelmező szótáram első tíz plusz egy szócikkét a Magyar Nemzet olvasóinak figyelmébe. (Nem, nem elírás: én a Magyar Nemzetbe írok.)

Az igazságos közteherviselés, a progresszív adórendszer, a korrupció felszámolása, a szükségtelen és pazarló beruházások, a jó és nem drága közösségi közlekedés, a környezet tisztasága, a hatékony bűnüldözés mind elengedhetetlen egy jól működő országhoz. Budapest szépségei akkor fognak igazán érvényesülni, ha sikerül korlátozni az autófolyamot, nem csupán tiltással és magas parkolási díjakkal, de sok ingyenes P+R parkolóval, néhány magasvasúttal (például a budaörsi bevásárlóközpontba), kéregvasúttal a Thököly út alatt, a fogas meghosszabbításával a Normafáig (és a hegyre történő behajtást csak az ott lakóknak engedélyezve), a HÉV-vonalak fejlesztésével.

A megaberuházások nagy többsége elhagyható, az új autópályák helyett is a kétszer kétsávos, szintbeli keresztezéseket használó autóutak jóval olcsóbban és gyorsabban építhetők ki. A sport támogatása helyes és kívánatos, de szerintem túlzott az olimpiai érmek hajszolása, sokkal fontosabb lenne a fiatalság edzettségre, sportra szoktatása és általában az egészséges életmód feltételeinek biztosítása – amire Nyugat- és Észak-Európa annyi követhető példával szolgál.

„Country before party”, a közérdek elsőbbsége a párt- és az egyéni érdek fölött, mindezt reméltük és akartuk a rendszerváltozáskor. Rajtunk múlik, hogy ez végre megvalósul-e.

Van rajta pedál – Szeretném, ha a Lánchíd teljes szépségében újulhatna meg – Magyar Hang

Tessék az oroszlánokat békén és a helyükön hagyni, s mai formájában felújítani a nemzet haladásának eme remek jelképét!

A sors úgy hozta, hogy a történelem mellett szakterületem lett a külpolitika is, ez az átlagembert kevésbé izgatja, pedig modern történelmünk viszontagságai elválaszthatatlanok nemzetközi helyzetünktől. Valamennyi történelmi tragédiánk annak volt a következménye, hogy nehéz külső körülmények között nem találtuk meg a jó, vagy legalább a legkevésbé rossz utat, döntést. A két világháború óriási veszteségei és emberi tragédiái, Trianon traumája rányomták bélyegüket önbecslésünkre, tudatunkra, de az 1989–90-es rendszerváltás meghozta a gyógyulás esélyét.

Lehetővé tette, hogy csatlakozzunk a nyugati demokráciák jólétet és biztonságot teremtő gazdasági, politikai és katonai szervezeteihez. Reményt keltett, hogy a nyílt vagy leplezett ellenségeskedés helyett őszinte jó viszonyban legyünk sorstársainkkal, Közép-Európa országaival – ezzel is előmozdítva a szomszédos országokhoz csatolt magyarok fennmaradását és jogbiztonságát. Ma és a jövőben is a nagyhatalmakhoz és szomszédainkhoz fűződő viszony, valamint a határainkon kívül került magyarok helyzete jelenti a magyar külpolitika elsődleges színterét. Európai uniós és NATO-tagságunkból következik, hogy érdekeinket ma elsősorban ezen intézmények keretein belül tudjuk biztosítani. Egyedül erre kevés esélyünk lenne, de a visegrádiakkal, más közép-európaiakkal közösen fellépve szavunknak már van súlya.

Rossz lóra tettünk ismét, amikor a „hanyatló Nyugathoz” kötöttük a sorsunkat? Valóban „a Kelet népe” lennénk? Oroszország és három nem keresztény ország, Kína, Törökország és Izrael mentheti meg Európát a gazdasági válságtól, a hitetlenségtől és az iszlám terrorizmustól? A Távol-Keleten egyelőre jórészt csak átveszik a nyugati találmányokat, és olcsóbban tudják előállítani az árukat. Oroszország a haditechnikában ugyan újra erős, de ráfordításai messze elmaradnak az Egyesült Államok katonai költségvetésétől, és ezen az orosz gazdaság nem tud változtatni. Amerikával ellentétben Európában ma hiány van önbizalomban, de a német gazdaság jól működik, és ez húzza magával egész Közép-Európát.

Kell-e nekünk új ideológia? A második reformkorra nem várni kell, hanem tenni érte – Magyar Hang

Ne azt képviseld, amit hallottál vagy olvastál, hanem azt, amit átgondoltál, ami valóban a te véleményed.

Épeszű ember nem gondolhatja, hogy egy Eurázsiai Szövetségben nagyobb jólétben és nagyobb biztonságban élnénk. A jól fizető munkát kereső magyarok sem Moszkvában, Asztanában vagy Bakuban próbálnak szerencsét. Miközben „Brüsszellel”, azaz az Európai Unióval éles vitákat folytat a kormány, szerencsére a NATO-val eddig jó volt a viszonyunk, pénz helyett katonáinkkal járultunk hozzá, hogy békét, jobb életet lehessen teremteni Ázsiában. Most már nem húzhatjuk tovább katonai kiadásaink növelését. Ennek még kedvező hatása is lehet a gazdaságban, csak vásárlásainkat ne rossz politikai megfontolások vezéreljék.

A Szovjetunió összeomlása után kifejezetten jó, baráti, de nem intenzív volt a viszonyunk az Oroszországi Föderációval. Ma még túlzás új hidegháborúról beszélni, de a Nyugat és a Kelet közötti feszültség esetén nem lehet kétséges, hol a mi helyünk. Jó, ha akadálytalanul jön az orosz olaj és gáz, de az ár akkor lesz kedvezőbb, ha jöhet az energia észak és dél felől is.

Noha Magyarország is elítélte a Krím annexióját, és csatlakozott az Oroszország ellen hozott szankciókhoz, váratlanul valóságos diplomáciai háborúba keveredtünk a szomszédos, 45 milliós lélekszámú Ukrajnával. Egyértelmű, hogy ezért a tavaly szeptemberben hozott ukrán oktatási törvény egy pontja felelős, amely 10 éves kor fölött a kisebbségek számára is ukránná teszi a tanítás nyelvét. Európa történelmi kisebbségei esetében erre nincs precedens, még Ceausescu sem vetemedett erre. A vita rendezésének alapja az 1991-es kétoldalú szerződés lehetne, amely expressis verbis garantálta a magyar nyelvű oktatást – minden szinten.

„Soha nem vétettem az ukrán törvények ellen, és most az ország ellenségeként díszelgek” – Magyar Hang

Összeállításunkban olyanokkal beszélgettünk, akik szerepelnek a Mirotvorec szervezet listáján.

A jogsértő ukrán törvényre Magyarország azzal válaszolt, hogy annak visszavonásáig akadályozza, megvétózza Ukrajna euroatlanti integrációját. Ezzel a tétet igen magasra tettük, és ami a nagyobb baj, láthatóan senki sem támogat bennünket. Itt a szópárbaj és a kölcsönös sértegetések helyett a színfalak mögötti diplomáciára lenne szükség, mindenekelőtt pedig barátokra. Putyin ha akarna, sem segíthetne bennünket a vita rendezésében. Ukrajna európai integrációja egyértelműen magyar (és visegrádi) érdek.

Antall József miniszterelnöksége idején történelmileg egyedülállóan meghitt volt a magyar–amerikai viszony. Obama elnöksége alatt ez megromlott, nem érdemes keresni, kinek a hibájából. Trump elnök külpolitikája kiszámíthatatlan, ahogy ezt a magyar kormány is tapasztalja, de van esélye a kapcsolatok jelentős megjavításának. Ne tegyünk azonban mindent egy lapra, jöhet még egy demokratapárti elnök vagy egy kiegyensúlyozottabb republikánus; a jó külpolitika mindig több vasat tart a tűzben. Az Egyesült Államok aktívan törekszik a magyar–ukrán vita megoldására.

Karaván a politikai mocsárban – Magyar Hang

A híradásokat nézve zombiapokalipszis rémlik fel, az elnök pedig intézkedik, katonákat küld a határra, de legfőképpen örül, hogy nem az egészségügyi reformról kell beszélnie.

Ha az elmúlt fél évszázadban Nyugat-Európában sikeres lett volna a más kultúrából érkezők, a más vallási elveket vallók beilleszkedése, integrálása, akkor senkinek sem volna oka félni e folyamat folytatásáról. Sajnos azonban nem ez a helyzet. Már évtizedek óta sok millió arab, afrikai és ázsiai él Nyugat-Európában, többségük muzulmán. Noha munkájuk ma már nehezen pótolható, jó részük viselkedése, elkülönülése, a befogadó társadalommal szembeni ellenérzése sok gondot okoz. A Nyugat érdeke megtalálni a túlzott türelem és a türelmetlenség közötti optimális utat. Nem elég pénzzel megvesztegetni az Európával határos frontállamokat, hogy állítsák meg a jobb életre vágyó szerencsétlen tömegeket, a menekülés okait kell megszüntetni. A nagy feladatot egy mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy békéssé és élhetővé kell tenni az arab világot és Afrikát. Ebben Magyarország szerepe csak korlátozott lehet, helyes, ha kiemelten segítjük a Közel-Kelet őshonos keresztény közösségeit.

Az Európai Unió távolról sem tökéletes, ráfér a módosítás, a javítás sok európai intézményre. Másokkal, elsősorban a többi közép-európai országgal együtt dolgozzunk ezért, de amit az angolok megengedhettek maguknak, a kilépést (annak kétséges következményeivel együtt), azzal mi biztosan saját vesztünkbe rohannánk. Európa mindkét felének be kell látnia, hogy problémáit, közte a demográfiai apályt, a bevándorlást, a terrorizmust és az iszlám fundamentalizmust csak közös gondolkodással és cselekvéssel oldhatja meg. Eléggé ismerve Nyugat-Európát nem látom, hogy egy európai szuperállam fenyegetne – eltörölve az önálló nemzeti tudatot és politikát. De az egységes pénz- és energiapolitika kívánatos, és elősegítheti a valóban közös kül- és védelmi politika kialakítását.

Lőporszag a levegőben: ismétli-e a történelem önmagát? – Magyar Hang

A bizonytalanság, az egoizmus elterjedése közepette emlékeznek a száz évvel ezelőtt befejeződött I. világháborúra a vezető politikusok.

Közép-Európa végre része a Nyugatnak, sajátos múltja és kultúrája van, érthető és jogos az önálló érdekei melletti kiállás. Az első világháború előtt egész Közép-Európa viharos gyorsasággal fejlődött, kiváltképp az infrastruktúra. Egységes gazdasági térség volt, közös pénzzel, és még közös hadsereg is létezett. A két éve indult és tavaly Trump elnök által is felkarolt „Három Tenger Kezdeményezés” új távlatokat nyithat a gazdasági és az infrastrukturális együttműködésben – ha lesz politikai akarat a folytatásra. Ebbe beleillik a magyar miniszterelnök által idén Tusnádfürdőn a Kárpát-medence és egész Közép-Európa újjáépítéséről felvázolt program.

Egy pofon, és ami mögötte van – Magyar Hang

A miniszterelnök számos ponton vitatható, de fontos beszédben összegezte kormánya Európa-politikáját.

Van azonban két fontos előfeltétele az eredményes regionális politikának, az egyik a nyelvtudás. Még ha általános közvetítő nyelvvé vált is az angol (népünk sajnos annak ismeretében sem jeleskedik), nagyon kifizetődő a szomszédos és közeli országok nyelvének ismerete. Ezt sem társadalmunk, sem oktatáspolitikánk nem veszi észre.

Nehezebb ügy a másik előfeltétel, a jószomszédi viszony. Ez általában nem rajtunk múlik. A lassan harminc éve helyreállt szabadság és demokrácia a türelem és az önkormányzatiság térnyerése helyett sajnos inkább a többség nyílt türelmetlenségének és a centralizációnak engedett szabad folyást. Nem hunyhatjuk be a szemünket az etnikai arányok megváltoztatására, a magyar tömbök feltörésére és a szórványok asszimilálására törekvő állami politika, a magyar nemzeti jelképek tiltása előtt.

Bántalmazott ország – Magyar Hang

Traumákkal teli, borderline nemzet a magyar. Megrontotta a tatár, a török, és nem volt ott senki, aki segített volna.

A többségben (még) magyarok által lakott területek hátrányos gazdasági megkülönböztetése, a különféle megfélemlítési hullámok, az igazságszolgáltatás részrehajló működése, valamint a magyar oktatási és kulturális intézmények elleni, sűrűsödő támadások – mindez vitathatatlan tény. Nem adhatjuk fel azt a törekvést, hogy mindez a káros gyakorlat megváltozzék, és hogy az olyan pozitív példák, mint Dél-Tirol autonómiája, a skót és walesi „devolúció,” a spanyolországi föderalizmus vagy a svájci kantonrendszer meggyőzze a világot a kollektív kisebbségi jogok szükségességéről. Itt van, ez maradt a magyar külpolitika legnagyobb feladata.

Rendkívül fontosak a magyar kormány által nyújtott pénzügyi, gazdasági és kulturális támogatások, intézetek dolgozhatnak a nemzetstratégiákon, de barátok, szövetségesek nélkül megnyugtató, tartós eredményt nem várhatunk. Trianon súlyos és ma is fájó következményeit kizárólag az egységes elvek alapján működő, a személyek és az áruk szabad mozgását lehetővé tevő, vámhatárok nélküli Európa tudja enyhíteni. Külföldi nyomás nélkül nehezen képzelhető el a jelenlegi helyzet javulása, de egy minden tekintetben példamutató Magyarország, baráti országok támogatását maga mögött tudva, és rámutatva, hogy a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség világszerte még mennyi feszültséghez és konfliktushoz vezethet, megtámogatva jó egymillió uniós polgár kisebbségvédelmi kezdeményezésével, elérheti a külhoni magyarok jogos igényeinek nemzetközi felkarolását. Jó külpolitikával tehát hozzájárulhatunk rosszkedvünk elmúlásához.

Délibábos nemzetpolitika – Magyar Hang

Raffay Ernő évek óta azzal eteti a hiszékeny embereket, hogy a rendszerváltozás után volt lehetőség határaink megváltoztatására. Ez nem igaz.

Márai Sándor szerint „hű hazafiak akkor vagyunk, ha mindazt, ami hazánk egyéni, nemzeti sajátja és értéke, bele tudjuk illeszteni az európai szolidaritás magasabb összhangjába”. Az Európai Unió az európai szolidaritás megvalósulása. A szolidaritás kétoldalú: adunk és kapunk. Ezzel kellene minden magyarnak tisztában lennie. Minden vezetőnek pedig azzal, hogy „country before party”, a közérdek feltétlenül elsőbbséget élvez a párt- és az egyéni érdek fölött. Ebben hittünk, ezt reméltük és akartuk a rendszerváltozáskor. Rajtunk múlik, hogy ez megvalósul-e.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 23. számában jelent meg, 2018. október 19-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 23. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,520lájkolóTetszik
794követőKövetés
9,312feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Odacsap a vasököl? – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 31. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Bukhatja a Párbeszéd és a Momentum az állami támogatást

Ha a két párt elveszíti költségvetési támogatását, azzal a létük is veszélybe kerülhet.

Hiú(z)ság vására