Szakmai profizmus vagy emberi szavahihetőség?

Szakmai profizmus vagy emberi szavahihetőség?

Márki-Zay Péter és a fideszes propaganda (Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hetek óta soha nem látott intenzitással zúdul a magyarokra a Fidesz-propaganda arrogáns rágalomözöne. Rogán Antal ugyanazt teszi, amit az önkormányzati választás előtt: tömegkommunikációs gépezetének valamennyi eresztékéből hömpölyögve árad a magabiztosság, a fölényeskedés, a becsmérlés és a karaktergyilkos gyűlölet. Az állampárt tizenkét év után sem bír többet mondani, mint hogy Gyurcsány, s azt is egyre szellemtelenebb és ostobább módon teszi.

Meggyőződésem, hogy ezek a hirdetések már nem is ártanak az ellenzéknek, mert nem komolyan vehetőek, egyetlen funkciójuk, hogy a bizonytalan, politikával nem foglalkozó választókat távol tartsák a szavazófülkéktől. Az az üzenetük, hogy a politika egy undorító pöcegödör, úgyhogy jobb lesz az életed, ha nem vonódsz bele, és április harmadikán inkább kirándulsz vagy rokonokat látogatsz. Ugyanez a szerepe a Megafon propagandacsapatának, amelynek tagjai bőkezűen verik el a magyarok által befizetett adót szellemtelen és igénytelen tartalmaik Facebook-hirdetéseire, pusztán hogy mindenki reflexből pörgessen tovább mindent és bármit, ami csak az üzenőfalán politikai tárgyban megjelenik. Ez a reklámstratégiák legalja, melynek már nem is az a funkciója, hogy legalább pillanatokra lekösse a felhasználók figyelmét, és azalatt amennyire lehet, átmossa az agyukat, hanem az, hogy olyan fokú undort keltsen bennük, hogy a következő hirdetést meg se nézzék.

Orbán Viktor eközben csak egyvalamivel foglalkozik: úgy tesz, mintha nem is az ország első számú nagytőkése és földesura lenne, hanem csak egy falusi kisember, aki imádja a pálinkát, a disznóvágást és a nyugdíjas hölgyek társaságát. Amíg Mészáros Lőrinc milliárdosnak adja ki magát, addig Orbán Viktor gázszerelőnek – nem vitatkozik senkivel, nem érvel önmaga mellett, mert úgy érzi, hogy akkor a legjobbak az esélyei, ha a politikai kampányból teljesen kivonja a politikát, és egy hazug identitás-hadjárat keretében a maga hétköznapiságát demonstrálja, a szívének oly kedves polgárháborús retorikát pedig a gúnyolódás szintjére szállítja le.

Eközben Márki-Zay Péter jóformán minden egyes nap előad egy provokatív kijelentést, amelyet hallva a teljes balliberális térfél a fejét fogja, a szélsőjobboldali térfél meg látványosan élvezkedik – hogy ezt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt jól vagy rosszul teszi-e, azt őszintén nem tudom megítélni, az én ízlésem biztos, hogy nem ezt diktálná, az viszont tagadhatatlan, hogy róla és csakis róla szól a kampány: talán ösztönösen, talán tudatosan, de magára tereli a figyelmet, és szüntelenül tematizál. Jól látható, hogy a Fidesz-propaganda nem is képes a maga helyén kezelni Márki-Zay Péter kijelentéseit, rendszeresen túlreagálja azokat, így az önmagukban olykor ügyetlen, máskor durva állítások az agresszív kormánypárti reakciók tükrében többletjelentést nyernek – ez pedig nem más, mint a nemzeti radikális kurzus teljes bizonytalansága a választás kimenetelét illetően.

A hódmezővásárhelyi polgármester újra meg újra előadott buzizásával még Orbán Viktor évértékelőjét is képes volt meghackelni – a posztmodern kommunikációs térben ugyan kit érdekel a miniszterelnök évértékelése, amikor az ellenzéki jelölt a kormány három tagját épp az identitáshazugságuk leleplezésével, homoszexualitásuk nyilvánossá tételével fenyegeti meg? Bár továbbra is bántóan hiányzik, hogy Márki-Zay Péter Magyarországról, annak gazdaságáról, kultúrájáról és jövőjéről beszéljen, de így is többet mond, mint a miniszterelnök, az antikorrupciós és a Fidesz képmutatását leleplező üzeneteket pedig tagadhatatlan hatékonysággal juttatja célba.

Csakhogy úgy tűnik, az ellenzéki tábort meggyőzte a Fidesz-propaganda. Na nem Orbán Viktor nemzetvezetői nagyságáról vagy Magyarország kiváló állapotáról, s még csak nem is arról, hogy Márki-Zay Péter futóbolond, hanem arról, hogy 2022-ben nincs esély a kormányváltásra. Pedig négy éve is többen szavaztak Orbán Viktor távozására, mint a hatalomban tartására, csak az előbbit illető szavazatok akkor még megoszlottak az ellenzéki pártok között. Mi történt azóta? Nagyobb lett a fideszes sajtóbirodalom, a kormány helikopterről szétszórt egy halom pénzt a választást megelőző félévben, Orbán Viktor tovább szabatta magára és pártjára a választási törvényt, és még mindig kiváló kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal, úgyhogy van elég földgáz, és nem is túl drága.

A valóság mérlegének másik serpenyőjébe pillantva ugyanakkor jól látszik, hogy Magyarországot elérte a gazdasági válság, melynek nyomán az árak nagyobb mértékben emelkednek, mint a fizetések, pusztítóbb az infláció mint az eurózónában, pedig az energiaválság még el sem érte Magyarországot, és lezajlott a Covid–19-járvány, amit Orbán Viktor lopásra használt: cserben hagyta a vendéglátóipart, de olyan bőkezűen segélyezte Mészáros Lőrincet, mintha csak egyik zsebéből a másikba tette volna az adófizetők pénzét. Négy év alatt sok idős magyar meghalt, a helyükre lépő fiatalok pedig bár kevesebben vannak, és nem olyan elkötelezett választók, mint az öregek voltak, de a négyötödük ellenzéki. A Fidesz kiszorult az Európai Néppártból, Orbán Viktor pária lett Európában, és fasiszta internacionálét szervez, miközben úgy tűnik, hogy az Európai Unió nem tűri tovább a nagyüzemi mértékű korrupciót, az ország fejlesztésére kiutalt pénzek módszeres szétlopását. Az ellenzék egységes: most százszor könnyebb elképzelni, hogy Márki-Zay Péterből kormányfő lesz, mint amennyire ezt négy éve Vona Gáborból, Karácsony Gergelyből vagy Szél Bernadettből ki lehetett nézni.

Ha az ellenzék elhiszi, hogy van esélye, akkor győzhet. Ha mer hinni a szemének, és észreveszi, hogy a pánikszerű osztogatás mögött tényleg ott a pánik, akkor megakadályozhatja Orbán Viktor újabb kormányalakítását. Ha pedig az ellenzék végre képes lesz kormányzati kompetenciát sugározni, világos jövőképet és meggyőző szakmaiságot felmutatni, akár a győzelem mértéke is meglepetést jelenthet. Még másfél hónap hátra van – az a politikában nagyon sok idő.

Az O1G-koalíció miniszterelnök-jelöltjének kampányolását kifogásoló ellenzéki véleményformálók gúnyos megjegyzéseikkel lépten-nyomon Márki-Zay Péter kompetenciájának hiányára mutatnak rá, és vezetői képességét kérik számon – s nem mondhatom, hogy ne lenne sok igazság abban, amit állítanak: kétségtelen, hogy Orbán Viktor szakmailag sokkal felkészültebb vezető nála, úgyhogy ha a kompetencia az egyetlen szempont, akkor nem is lehet kérdéses, hogy Orbán Viktort hatalomban kell tartani. A hiteles analízis másik alapvető szempontja azonban különös módon fel sem merül: a vezetői kompetenciát mindenki alaposan felméri, az emberi konzisztenciát azonban senki sem vizsgálja.

Mit is jelent ez a bizonyos emberi konzisztencia? Nos, a hitelességet, a kimondott szó és a mögötte húzódó szándék egységét, a politika romlásának forrásától, a készségszintű machiavellizmustól való érintetlenséget, azt, hogy egy jelölt nem professzionális módon hazudozik, hanem tényleg azt mondja, amit gondol, még ha az ügyetlenség is, átgondolatlanság is vagy bődületes butaság is – e tekintetben pedig az ellenzék miniszterelnök-jelöltje minden gyanú felett áll, és köröket ver a cinikus polgárháborús veteránra, a kígyónyelvű Orbán Viktorra. Nem kétséges, hogy a vezetői képesség hiánycikk a magyar politikában, ennél nagyobb igény csak az emberi minőség iránt mutatkozik: amit Orbán Viktor tanúsít, arra rendkívül nagy a kereslet – amit Márki-Zay Péter tanúsít, az létszükséglet. Akinek az a fontos, hogy a megfontolt kormányfő száját mindig a hasznos kijelentések hagyják el, az szavazzon Orbán Viktorra – akinek viszont az a fontos, hogy a kormányfő szavahihető legyen, az meg szavazzon Márki-Zay Péterre. A szakmai profizmussal végre az emberi minőség áll szemben – ez a dilemma pedig sokkal több annál, mint amit a magyar politikából az elmúlt három évtized bármelyik pillanatában kinézni lehetett.

Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/8. számában jelent meg, február 18-án.

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.