Norvégiából sem arrogáns amerikaiak csináltak Norvégiát. Ehhez norvégokra volt szükség elsősorban. Valamint időre. Nem kevésre, inkább többre.
Gazda Albert
Lám, egy szimpla hétköznap is lazán megemelhető.
Monarchista Közép-Európa-rajongóként furtonfurt hangoztatom, hogy azt ismerjük a legkevésbé, ami a legközelebb van hozzánk.
Azok egyike volt, akikkel minden elkezdődött, a borait bármikor és akárhányszor örömmel ittuk.
Mindig is megvolt, ez a kisemberiesen demokratikus gyűlölet, a hetvenes években a kenyérsorban ugyanúgy, mint a mai napig sok helyütt, mondjuk, az egészségügyben.
Ha valaki megkérdezné, hogy mit kedvelek leginkább a lakásunkban, első helyen egészen biztosan a könyvespolcainkat említeném tartalmastul.
Nem hiszem, hogy túl erőltetett lenne a párhuzam: egyik Emánuel olyan, mint a másik, miszerint színvonalát tekintve.
Jankovics Marcellt azok miatt a dolgok miatt is lehetett szeretni, amiket mondott.
Alapból azt gondolná az ember, hogy gyepet gyarapítani és jószágot legeltetni, akár méhet is, magyaros-népies tradíció, ám ez is elsorvadt.
Ha jól számolok, kereken három évtizednyi szünet után olvastam ismét Dosztojevszkijt.
Nézegettem Gyulát a Gyermek téren, Angyalföld szívében, amint nem megy komótosan, hanem áll, mint a cövek, és megállapítottam: élethű.