Míg a civilek segíteni próbáltak, egy járőrautó segítségnyújtás nélkül elhajtott a roncsok mellett. Vizsgálat indult.
György Zsombor
Több százan vannak itt, készek kardot is rántani a Pilis megvédéséért – mondta egy résztvevő a lakossági fórumon.
Kár szépíteni: az Orbán-rezsim néhány év alatt valódi banánköztársaságot csinált szeretett hazánkból.
A szavazók azokat büntették az EP-választáson, akiknek nem volt azonosítható vezetőjük, egyértelmű identitásuk, érthető mondanivalójuk, az atomfegyver pedig Orbán Viktor. Interjú!
A Klubrádió műsorvezetői székét otthagyva venné át a kerület vezetését az ismert újságíró.
Hajnali ötkor kezdődött kedden a Hableány kiemelése, körülbelül délután fél kettőre sikerült átemelni arra az uszályra, ami aztán a csepeli kikötőbe szállította. A Magyar Hang végig a helyszínről tudósított.
Az Európai Ügyészség, a nyelvtanulás, az álhírek és a jogállamiság mellett szóba került a disznóvágás, az avarégetés, a kórházi menü és az irodalom is.
Milliárdokért végeztet a kormánypárt felméréseket, elképesztő mennyiségű adatot gyűjtenek a lakosságról.
A patkánytéma érezhető károkat tudott volna okozni a hatalomnak. Bangóné és pártja viszont elérte, hogy a botrányból mégis újra a Fidesz profitáljon.
Megemlékezést tartottak a „régi” Hír Tv munkatársai a televízió Szentendrei úti székházánál.
Shakespeare legvéresebb, ám kevéssé ismert drámáját, a Titus Andronicust Pálfi György vitte színre Szombathelyen.
Nem tehetünk mást, mint dolgozunk tovább. Ha úgy tetszik, szolgálunk. Sőt, ha kell, harcolunk az igazunkért az utolsó töltényig.