Hosszabb távon ennek a háborúnak egyetlen vesztese lesz, és ez Magyarország.
Lányi András
Azt hiszem, hogy a hazugságbuborék, amelyben a többség él, ha túl későn is, de hamarosan kipukkan, bár ennek egyelőre semmi látszatja, sőt. Azért most szólok.
A puha diktatúra korának mozgalmas és színvonalas szellemi életéből miképpen következik a magyar értelmiség kiábrándító teljesítménye, ellentmondásos szerepvállalása és szerep-nem-vállalása az 1989-es változásokat követő korszakban?
A diktatúra olyan, mint a víz, minden mélyedést kitölt. Addig terjed, ameddig akadályba nem ütközik, amely megállítja. A kérdés az, hogy miért tűrjük. Miért nem bízunk egymásban, önmagunkban, miért tartjuk távol magunkat a politikától?
Koronként más név alatt és más jelszavakkal, de azok üldözik, vádolják, ölik egymást azóta is, mint akkoriban, amikor a magyar jakobinusok feje hullott a porba.
Az összefogás útjában álló kölcsönös bizalmatlanság, a meghasonlottság gyökereit keresem, és megpróbálom kideríteni, mi okozza nálunk a reális önkép és önazonosság hiányát.
Az elégedetlenség minden ellenkező híresztelés dacára, kizárólag akkor válik politikai tényezővé (esetleg csak akkor tudatosul), ha megpillantjuk a megszokott nyomorúságból kivezető utat. Akkor egyszeriben tűrhetetlenné válik, amit odáig békén tűrtünk.
Mindenben az ellenkezőjét tesszük annak, amivel nálunk valamivel felelősebben gondolkodó országok próbálkoznak a globalizáció katasztrofális ökológiai és társadalmi következményeinek enyhítése érdekében.
Kormányzó-miniszterelnökünk őfőméltóságának nem méltóztatott észrevenni: az a száz évvel ezelőtti múlt, amelybe visszaálmodni tetszik magát, már a maga idejében sem volt valóság: sohasem létezett.
Ne higgyük, hogy a woke, az iszlám fundamentalizmus és az ősmagyarkodás nem egy tőről fakad. Közös az érdek is, hogy a szerencsétlenek ne azzal foglalkozzanak, ami még segíthetne rajtuk.
Sajnos, ezentúl, vitatkozni sem lehet már komolyan az alapjövedelemről, mert hívei politikai hitvallás kérdésévé tették: az egyenlőség és szolidaritás – értelemszerűen baloldali – tábora Szent Osztogatás nevében indul ismét csatába. A nép ellensége, aki vitába száll velük.
Aki a jogain esett sérelmet vagy az állam elmulasztott kötelességeit hánytorgatja, esetleg arról meditál, miképpen kockáztatja a kormány nemzeti érdekeinket, a jövő nemzedékek esélyeit, vagy az eltapsolt százmilliárdok sorsát firtatja, ezzel csak azt árulja el, hogy nem idevalósi.