Sokkal fontosabb, hogy kérdezni tudjunk, mint hogy egyértelmű kijelentéseket tegyünk – véli a Radnóti Színház igazgatója. Interjú.
Makrai Sonja
A politika mindig beleszólt az emberek magánéletébe. Volt idő, amikor szerelmeket, családokat szakítottak szét. Erről is szól a Varsói melódia című előadás.
Színházak éjszakájával kezdődik az új évad a budapesti teátrumokban.
Úgy tudni, a tanári kar negyede nem tudott szót érteni az igazgatóval.
A Katona József Színház igazgatója a zaklatási botrányok elmaradt hatásáról, a társadalomkritikáról és az ötvenes éveket idéző listázásokról.
Félholtra vertek egy munkást, mert hangosan dolgozott. Társát egy fiatal fiú szúrta meg.
Jelentős hatalmi harcok zajlanak az igazgatói pályázat hátterében.
A kormány 7 milliárd forintot ad, de a munka a legjobb számítások szerint is 2019 közepén kezdődhet el a legkorábban.
Délelőtt mondott fel, de a felmondási idejét kitöltötte volna. Súlyos kritikát fogalmazott meg a Honvédkórházzal szemben.
Egész évben nyári időszámítás lenne.
Évek óta üresen áll és pusztul Gobbi Hilda nyaralója, a színházak a vagyonkezelőre mutogatnak, az állam hallgat.
A divattervező szerint a kormány ahelyett, hogy szolgálna, ellenünk használja fel a hatalmát, és az ellenzék sem különb. A teljes interjú.