A NER idestova tizenkét évének egyik megkülönböztető ismertetőjele a közszolgálati médiumok kormányzati szócsővé silányítása. Az állami tévé-, rádiócsatornák legfőbb feladata az Orbán-rendszer hatalmon tartásának elősegítése.
Nagy Attila Tibor
Egy konszenzuális demokrácia az ellenzéki szavazók és pártok integrálására törekszik, Orbán ellenben a kiszorításukra tör. A félretoltak, a kiszorítottak azonban csak az alkalomra várnak, hogy visszavághassanak, és ez a NER számára folyamatos fenyegetést jelent.
Külső kihívás van tehát bőven, ehhez képest a 6 + 1 szervezetből álló ellenzéki összefogás energiájának egy részét a belső küzdelmek kötik le.
A kormányváltás esélye nem veszett még el, a Fidesz sérülékenységét jelzi a Völner-ügy is. Az ellenzék győzelméhez azonban professzionálisabb kampány kell. Az előválasztás óta megtett lépések a vereség útjára visznek.
A nagy hangzavarban, kölcsönös vádaskodásokban fel sem merült annak szakpolitikai megvitatása, hogy mekkora lenne a fővárosi önkormányzat igazságos finanszírozása, miként lehetne segíteni a várost.
Ti sem vagytok jobbak! – üzeni a Fidesz az ellenzéknek a Városháza-botránnyal vagy éppen a Jakab Péter magánéletében való vájkálásával. De van ám egy másik üzenet is az ellenzék felé: a fenyegetés.
Ha Lévai Anikó nem adott volna engedélyt, akkor másnaptól nem Orbán Viktor a Fidesz és az ország vezetője? Mit akart ezzel üzenni a miniszterelnök?
Diktatúra Magyarországon nincs, de hogy igazi szabadság sincsen, az egyértelmű. A Fidesz akkor bírálhatná hitelesen a politikai korrektség nyugati vadhajtásait, ha felhagyna a szabadságjogok magyarországi korlátozásával.
Jaj annak a kormánynak Magyarországon, amelynek vezetése alatt a lakosság úgy érzi, egyre nehezebb a megélhetés. A közhangulat pedig most romlik. Ha ez nem fordul meg hamarosan, Orbán Viktor bajba kerül a választásokon.
A magyar liberális és baloldalnak az elmúlt harminc év nagy részében nem volt versenyképes válasza a magyar nemzeti tudatról, a múltról kialakított fideszes spirituális világra.
Kiderült: küzdeni tud, de ez önmagában még nem elég Orbán Viktor leváltásához. A győzelemmel az ő nyakába szakadt az ellenzéki összefogás összetartásának és jövő tavaszi választási győzelmének fő felelőssége is.
Bárki is győz a miniszterelnök-jelölti csatában, a másik fél, különösen annak politikustársai, támogatói vesztesnek fogják érezni magukat.