Havi kétszáz fixszel az ember könnyen viccel, trallala, trallala. Az meg már humorérzék kérdése, hogy ezer vagy millió, esetleg milliárd a szorzó.
Hol vagyon, a’ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén A’ riadó vak mélységet fölverje szavával, S késő százak után, méltán láttassa vezérlő Puskás Öcsit és hadrontó népe hatalmát?
„Kinek az ötlete volt a vörös szőnyeg?” „Ő hozta magával.”
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? Pontosítom a kérdést. Régi dicsőségünk, hun késel az éji homályban?
„Nem foszthatjuk meg az embereket az örömtől, hogy szidhassák a csaló, tolvaj politikusokat. ”
„Politikai hazugságra nem lehet kormányzást építeni, mert az aláássa az ország jövőjét, árt a gazdaságnak, és tönkreteszi a demokratikus alapokat.”
És a rajzoló eltűnődik: hogyan válhat a kormánymédiában hirtelen közellenséggé egy tizenhat éves svéd diáklány? Hogyan? Miért? Minek?
„Lacika, megint egy bizonytalan választó! Lécci, a kettes számú kiszivárogtatott lejárató hangfelvételt bejátszani!”
Jussanak eszünkbe Periklész megfontolandó szavai a demokráciáról, miszerint… miszerint… most jut eszembe, sajnos nem tudok ógörögül.
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Az, hogy a célszalag előtt egyeseket megállít a rendőr egy kis igazoltatásra, az már egyéni probléma.
„Először örültem, hogy olyan sokan beálltak mögém. Aztán rájöttem, nem mindenki azért, hogy támogasson.”
Tusek Zsolti több migránsos verset akar az irodalom tankönyvbe.
Tisztán állok a Történelem Ítélőszéke elé! Viszont ha megoldható, akkor mégis inkább mögé állnék. Esetleg fölé, biztos, ami biztos.
Ünnepnapon zászlófelvonás, tűzijáték, vízi parádé, légi bemutató, hétköznapokon pedig a szokásos túlélős kalandjáték.
Két szempont között a legrövidebb út az egyenes beszéd, mondta Euklidész. Vagy nem ő mondta? Vagy nem is ezt mondta? Vagy nem úgy értette? Tudomisén.