Becsukta a szemét, mint aki alvásra vágyik, de megérezte magán az idegen pillantását, és pontosan érezte, hogy beszélgetni fognak, sajnos.
A galambok minden szart megesznek. Csak eléjük kell szórni, és már nyelik is, mintha nem lenne holnap. A semmibe vesző következő pillanat bűvöletében mint az ütvefúró jár a fejük most is, kapkodják a foszlós kalácsbelsőt.
Hogy egy rongy lesz, egy senki, elvész belőle a tartás, mint megvágott húsból az erő, hát ezt is megérte, ki gondolta volna, hogy ezt teszi a háború az emberrel.