Nem félni a más véleményűektől

Akik a demokrácia leépülésének folyamatáról beszélnek a lassan, de biztosan évtizedessé váló Fidesz-uralom idején, többnyire intézményi kérdésekből szoktak kiindulni. Hogyan változott a legutóbb Kövér László által elparentált fékek és ellensúlyok rendszere, miként szűkültek az alkotmánybíróság jogkörei, és kíván-e élni ezekkel egyáltalán a kormánybaráttá szelídített testület, illetve mi a helyzet a szabad sajtóval, már amennyiben van még értelme ennek a jelzős szerkezetnek Magyarországon. Ezek persze nagyon fontos kérdések, különösen egy olyan időszakban, amikor a hatalom nemcsak politikai, hanem „adminisztratív” küzdelmet folytat az ellenzék szereplőivel szemben. De az említett leépülés egy jóval kevésbé intézményes vonatkozásban is megfigyelhető.

Induljunk ki bármely tetszőleges kormánypárti nyilatkozatból, például abból a sajtóközleményből, amit az akkor még csak tervezett pedagógustüntetés apropóján adott ki az illetékes minisztérium. Az Emmi szerint „a pedagógus és más szakszervezetek által ma bejelentett tüntetés ismét az ellenzék és a Soros-hálózat politikai céljait […] szolgálja. Ugyanazok a szakszervezetek készülnek jövő héten tüntetésre, akik eddig is minden ellenzéki és Soros-hálózat által szervezett akció mögé beálltak. Most is ezt teszik, a Soros-hálózat háromnapos tüntetéséhez csatlakoznak”.

Korábban talán még felkaptuk volna erre a fejünket, de ma már csak legyintünk a soros sorosozásra, esetleg – vérmérséklettől függően – nevetünk rajta, vagy bosszankodunk egy sort. De összességében megtanultunk együtt élni vele, ahogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárással is megtanul együtt élni az ember. Csakhogy, miként az utóbbi, úgy

a Fidesz Soros-fixációja is baljós folyamatok kísérőjelensége, mondhatni, a politikai klímaváltozásé.

A kormánypárti univerzumban ugyanis már nem léteznek legitim politikai viták: nemhogy az ellenzéki pártokról, de még a szakszervezetekről sem feltételezhető, hogy adott esetben valós társadalmi érdekeket képviselhetnek.

Az az észrevétel, hogy a Fidesz számára nem léteznek legitim viták, elsősorban nem arra vonatkozik, hogy a kormánypárti politikusok a legritkább esetben állnak szóba az ellenzéki sajtóval, és igyekeznek minden érdemi vitahelyzetet elkerülni. Természetesen ez is probléma, nem is csekély, de ettől még nem kell félteni a demokráciát. A vitának kétségkívül megvan a maga szerepe, de mindig lesznek olyan politikai nézetkülönbségek, amelyeket nem lehet racionális vita során feloldani. Ezért is van szükség a szavazásra, ahol egyszerűen a többség dönt, nem az érvek.

Ebből viszont az következik, hogy a szavazás – például a kormánytöbbség megválasztása – nem oldja fel a politikai nézetkülönbségeket. Ezért egy demokráciában teljesen természetes, ha valaki kritikával illeti a mégoly hatalmas többséggel megválasztott kormányt, különösen, ha politikusként erre kapott felhatalmazást azoktól, akik kisebbségben maradtak. Ami nem természetes, ha valaki a kisebbségnek ezt a jogát elvitatja, és úgy állítja be a politikai nézetkülönbségeket, mint amelyek nem lehetnek legitimek.

Pontosan ezt szolgálja a Fidesz részéről a sorosozás, ami nem puszta retorikai fogás, hanem a politikai viták létjogosultságának tagadása: aki ellentmond a többségi álláspontnak, az nem lehet a politikai közösség része, csakis idegen hatalmak ügynöke.

Az a szemléletmód, amely a sorosozás mögött áll, hihetetlenül romboló a magyar politikai kultúrára nézve. A rendszerváltás után sokan eleve nehezen fogadták el a „veszekedős” demokráciát. Pedig a demokrácia éltető elemei éppen a politikai nézetkülönbségek, amelyek – szemben egy diktatúrával – nincsenek lefojtva, és bármikor nyíltan a felszínre jöhetnek.

Ezért különösen szomorú, hogy az egykori rendszerváltó Fidesz ma arra szocializálja szavazótáborát, hogy a velük való egyet nem értés felháborító, mi több, veszélyes.

S ezzel azt is megmagyarázza, miért lesz minden eszköz megengedett azokkal szemben, akik letérnek a békés egyetértés ösvényéről.

Az már csak hab a tortán, hogy a választási törvény módosításával Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy markáns véleménykülönbségek az ellenzéki pártok között se jöhessenek felszínre. Amennyiben a kormánypárttal csak együttműködve lehet eredményesen felvenni a küzdelmet, a vele szemben álló szereplők az egymás közötti természetes konfliktusok lefojtásában lesznek érdekeltek. Ami végül oda vezet, hogy aki a Fideszt illeti kritikával, abból rövid úton Soros-ügynök válik, míg aki a másik ellenzéki formációt, abból Fidesz-ügynök. Így lúgozódnak ki lassan a határozott érdek- és értékkonfliktusok az amúgy erősen konfliktusos, már-már háborús magyar politikából.

Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni – idézik gyakran Bibó István gondolatát. De ritkán teszik hozzá annak folytatását: „nem félni a más véleményűektől”. Akinek viszont a politikáját nyilvánvalóan ez a félelem motiválja, attól joggal félthetjük a demokráciát.

A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/48. számában jelent meg, 2019. november 29-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/48. számban? Itt megnézheti!