HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld A PDSZ elnöke...

A PDSZ elnöke szerint utolsó óráiban van a magyar oktatás

HIRDETÉS

Nagy változások vannak és lesznek a magyar oktatási szakszervezetek vezetésében. Galló Istvánné nemrég bejelentette, nem indul újra a PSZ elnöki székéért, így Szabó Éva Zsuzsanna eddigi alelnök lesz a Pedagógusok Szakszervezetének új elnöke. Április közepén pedig új ember váltotta a régit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöki posztján, azaz Mendrey László helyett Szűcs Tamást választották meg elnöknek. Az új vezető a kormánypártból érkezett, igaz, 2010-ben kilépett a Fideszből.

HIRDETÉS

Ahogy azt a 24.hu-n pénteken megjelent interjújában elmondta, először azért nem vállalt komolyabb szerepet a pártban, mert nem ismerte a rendszert, később pedig azért, mert megismerte. Belülről látta a működést, ahogy a központi akarat ránehezedett a helyi párttagokra, képviselőkre.

„Tulajdonképpen semmi nem lep meg abban, ami azóta történik. Ismerős ez a modell. A Fidesz az elején csak blöffölt, tesztelte, mekkora ellenállásba ütközik. Most már elég jól bemérték, mit lehet, mit nem, világosak a módszereik, mégis mintha egyre kevesebb embert érdekelne, mi zajlik körülötte” – állította Szűcs Tamás.

A PDSZ elnöke szerint a kormány jelenleg azt gondolja, hogy az oktatás problémakörét egy időre letudta, és helyette a rosszabb sorban lévő egészségügyre koncentrál, ahol már tarthatatlan a helyzet. Ráadásul Kásler Miklós kinevezése szintén azt üzeni, hogy az oktatás messze nem lesz prioritás.

„Első nyilatkozatában félrevezető és a pedagógusokat sértő módon már arról beszélt, hogy a pedagógusok megkapták az 50 százalékos emelést, most már jó lenne szívvel-lélekkel dolgozni. Ezek után jelentős változásra nem számítok, miközben egészen ijesztő folyamatok zajlanak az oktatásban. Mindenki számára hozzáférhető adatok szerint 2003-ban még a pedagógusok 16 százalék volt 30 év alatti, 2016-ra ez a szám 6 százalékra csökkent. A pedagógusok közel 50 százaléka pedig már ötven felett jár. Az igaz, hogy a tanárképzésre 30 százalékkal többen jelentkeztek az utóbbi időben, de a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, és amikor elkezdik a munkát, körülbelül a kezdők fele 1-2 éven belül otthagyja a pályát. Ezekkel a tendenciákkal kapcsolatban még a Klebelsberg Központ munkatársai is igen borúlátók, egy tavalyi egyeztetésen körülbelül 2025-re prognosztizálták, hogy nagyon nagy gond lesz az pedagógushiány. Szerintünk, a PDSZ szerint előbb” – jelentette ki a szervezet elnöke.

HIRDETÉS

Diagnózis

A konkrétumok, a makacs tények csak fontos támpontot adnak az életben, szemben a közéletben egyre gyakoribb mellébeszéléssel.

Ugyanis ha folytatódik ez a tendencia az oktatásban, akár 2-3 éven belül olyan helyzet alakulhat ki, hogy a teljes összeomlás előtti állapotba kerül a szakma, azon belül a személyi feltételek ellehetetlenülése miatt pár esztendő, és nem lesz, aki tanítson. Szűcs Tamás nem tagadja, voltak-vannak pozitív lépések is az oktatásban – például a tanárképzésben bevezetett Klebelsberg-ösztöndíj –, ám az egyre nagyobb gondokat az sem fogja még rövid távon sem megoldani, ha módosítják a közszférában a nyugdíjasok munkavégzését korlátozó kormányhatározatot, vagy átértelmezik a végzettségeket. Ugyanakkor jól mutatja az állapotokat, hogy a Klebelsberg Központ kiad egy – sokak szerint – jogellenes útmutatót a tantárgyfelosztásról, a tanárok óra-, illetve az osztályok létszámának kialakításáról, melyből azért kiolvasható, hogy a munkaterhet növelik, hogy a hiányzó munkaerőt pótolják. Majd utána ugyanerről azt állítja, a dokumentum egy 2017-es technikai segédanyag nem végleges változata, a végleges irat pedig csak egy segédlet, nem kötelező jellegű útmutató az iskoláknak, amiben szó sincs arról, hogy a kedvezménnyel rendelkező pedagógusok óraszámának legalább húsznak kell lennie.

„Ez nagyon jól ábrázolja, hogyan működik a rendszer. Kiadnak egy ilyen »segédanyagot«, csakhogy a rendszer olyan szinten centralizált, hogy a segédanyagok a gyakorlatban jogszabályokká válnak. Egyébként pedig le van írva, hogy átlaglétszám helyett maximális osztálylétszámokkal számolnak. Lehet magyarázni, hogy mi félreértjük, csak nem igaz. Ez az anyag már a megszorításról szól. Amikor az igazgató megkap egy ilyen dokumentumot, ő már tudja, hogy mi a feladata” – olvasható az interjúban.

Jobb oktatás helyett presztízsberuházásokra költünk

Pogátsa Zoltán szerint hazánk az egészségügy és a szociálpolitika terén is keveset költ.

Azt is problémának tartja, hogy újabb, az eredeti megállapodáshoz kapcsolható béremelésre nem számíthatnak a pedagógusok.

„2013-ban a Fidesz bevezette a vetítési alapot, vagyis a minimálbérhez kötötték a pedagógus béreket. Akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy mindig a minimálbér növekedésével ez a vetítési alap is nőni fog. Ezt egyszer tartották be, a 2014-es választások előtt. Ez azt jelenti, hogy egy pályakezdő tanárnak ma egyetemi végzettséggel 203 ezer forint a bruttó fizetése. Ha főiskolát végzett, akkor ez az összeg 188 ezer. Ez alig több valamivel a szakmunkás minimálbérnél” – tette hozzá Szűcs Tamás. Az elmondottakhoz hozzátehetjük azt, hogy a 2014-es választások óta a béremelés abszolút nem kötődik a minimálbérhez.

De a bér csak egy része a gondoknak, hiszen a fő problémát a pedagógusok elképesztő és egyre nagyobb túlterheltsége, illetve a gyermekekre nézve immár lassan kártékony hatalmas tananyagmennyiség jelenti. No, meg az, hogy még mindig nem ismerik az iskolák a bevezetendő Nemzeti alaptantervet.

„A Nemzeti alaptantervet április 30-án kellett volna kézhez kapnunk, de még mindig nem tudunk róla semmit. Ha a NAT-ot a középosztály normáihoz szabják, és nem lesz kellőképpen rugalmas, akkor a magyar társadalom 20-30 százalékának nem lesz kódja egy ilyen tananyag elsajátítására. Olyan rugalmasnak kell lennie, hogy az elit és a társadalom legalsó rétege is meg tudja közelíteni. A jelenlegi NAT elszakadt a valóságtól, éppen ezért azonnal, még az új alaptanterv bevezetése előtt szükség lenne a már az oktatási rendszerben lévő tanulók számára átmeneti szabályozásra. Jelentősen csökkenteni kellene a tananyagot, más pedagógia módszerekre lenne szükség, előtérbe kellene helyezni az informatikát. Ezt viszont a lélekben is megnyomorított, kizsigerelt, a mai világ kihívásaival szemben már életkoránál fogva is hátrányban lévő pedagógusgárdának kellene megvalósítania. Persze ha ilyen ütemben zajlik a tananyag átrendezése, lehet, hogy inkább már a fiatalok szerepe lesz a megújulás, már ha lesznek fiatalok a pályán” – fogalmazott a PDSZ elnöke.

Semmelweis hazájában nyomorognak az egyetemi laborok

Annyira nagy a forráshiány, hogy sokszor a beszállítóktól könyörgik ki az intézmények a lejárt vegyszereket, különben elmaradnának a gyakorlatok.

Szűcs Tamás korábban gyakorló történelemtanárként minden osztályát elvitte Erdélybe, és nem tagadja, számára a nacionalizmus nem szitokszó, hanem tiszta nemzeti érzés, ami ha nem irányul mások ellen, akkor nemes, és erőt ad a közösségnek. Állítja, igenis szükséges elvinni a gyerekeket a székelyek közé, meg kell mutatni nekik a Felvidéket, és ezeket a törekvéseket egyébként a Határtalanul program segíti is. Úgy gondolja, igenis van helye most is a nemzeti érzésnek, bár lehet, hogy jelenleg nem azon a polcon, mint korábban.

A 24.hu cikkéből egyébként az is kiderült, hogy a PDSZ új vezetése is elhatározta, ha nem változik meg a Köznevelési Kerekasztal, akkor a jövőben sem fognak rajta részt venni.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,477lájkolóTetszik
2,297követőKövetés
16,223feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ugrás a mély vízbe – Magyar Hang-ajánló

Interjú György Péterrel, Ungváry Krisztiánnal, Rékasi Károllyal és Zsigmonddal, valamint a Fridays for Future hazai szervezőivel. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Van, ahol már nem csak álom az „energiacella”

Először tesztelték élesben az amerikai haderő új drónelhárító fegyverrendszerét. Ezzel „lőtték le” az iráni pilóta nélküli repülőgépet.

Civiliáda