A magyar társadalomra nem lehet ideológiákat ráerőltetni

Balázs Zoltán (Fotó: Farkas Norbert)

A radikalizmus mint program riasztó – vallja a Corvinus Egyetemen oktató Balázs Zoltán. A politikai filozófus korábban többször publikált a Kommentárban, leírva például, hogy a konzervatív felfogás nem pártelvű. Az új főszerkesztő, Békés Márton az ő esszéjét is bírálta, és kormányzáspártibb irányt ígért. Balázst kérdeztük arról, valóban konzervatív korszakot élünk-e, és mit gondoljunk a kormány tudományellenes lépéseiről.

Hirdetés

– Konzervatív korszakként köszönti a mostani érát a kívül-belül megújult Kommentár. Abban élünk?
– Egy politikus annak nevezi a korszakot, aminek akarja. Ha teoretikusként, mondhatni, kívülről vizsgálom, akkor azt gondolom, hogy a legmélyebbre nézve nem jobban és nem kevésbé konzervatív, mint a megelőző évek. Ennek oka, hogy a konzervatív gondolkodás alapeszméi és a hozzá szükséges habitus mindig is megvolt, megvan és meg is lesz is a politikai és társadalmi közösségekben.

– Teoretikusként hogyan lehetne akkor leírni a korszakot?
– Ha most a divatos politikai eszméket korszakoljuk, akkor azért egyértelműnek tűnik, hogy a kilencvenes években Európának ezen a felén bekövetkezett változások liberálisabb közbeszédet és politikai közérzületet hoztak. Hiszen megtehettük végre mindazt, amit korábban tiltottak, de azért szerettünk volna. A 2008-as válság, ami politikai oldalról nézvést nálunk már 2006-ban érezhetővé vált, ehhez képest valóban törést jelentett. A szabadságelvű korszak helyébe a biztonságelvű lépett, és a nemzeti érzület felértékelődött.

Elolvastatja-e Orbán Viktor államtitkáraival az új Kommentárt? – Magyar Hang

A magyar ember születésétől fogva politikailag inkorrekt, Orbán Viktor pedig kötelező olvasmányokat ír fel minisztereinek. Ezek is kiderülnek az átalakított lapból.

– Konzervatív pozícióváltás című esszéjében írta is: a demokrácia lényegéből fakad, hogy a veszélyérzet növekedése esetén a populizmus, tehát elitellenesség és radikalizmus iránti vágy növekedhet. Mi lehet a populizmus ellenszere? Visszatérhet a szabadságelvű korszak?
– Hadd lépjek vissza egy évszázadot. Az I. világháború illetve sokfelé a polgárháborús folytatás elég traumatikus eseménysor volt. Utána szinte mindenütt karneváli szabadosságú évek következtek, New Yorktól Szentpétervárig, Berlintől Londonig. Az őszirózsás forradalomban is volt egy szinte másállapotszerű karneváli hangulat. A háború által szabadon bocsátott szellem – a mindent szabad, amit lehet – ellenhatása aztán újabb hatalmi megszorítás, növekvő társadalmi kontroll volt, szintén mély igényekre is építve. A veszély tulajdonképpen a szélsőségektől való félelem, ami demokráciákban, főleg a kellően mély korlátozó hagyományok híján, paradox módon pont a szélsőségek felé hajtja a tömegeket.

– Eközben kitért arra is, hogy a liberalizmus behódolt a saját szélsőségeinek, a túlhajtott egyenlősítőknek, így még nagyobb a felelősség a mérsékelt konzervatívokon. A jobboldal talán nem hódolt be? Láthatjuk az Egyesült Államokban, Magyarországon, Nyugat-Európában egyaránt.
– Valóban láthatjuk ezt a tendenciát is. Egy hasonlattal élve: a demokrácia olyan tenger, amelyen a sekélyebb részek felé közeledő kis hullám hirtelen nagy szökőárhoz vezethet.

– Tehát a nagy felelősséggel felruházott mérsékelt jobboldal kis szigetekre szorul vissza? Amerikában például az elmúlt években a nemrég elhunyt John McCain, vagy nálunk épp Jeszenszky Géza. Helyettük került előtérbe Trump és Orbán.
– A demokráciákban a politikai szélsőség rettenetes károkat tud okozni. Ezek viszont ritkán tartanak soká, ha legalább bizonyos társadalmi ellenhatalmak léteznek. Még Magyarországon sem híve a polgárok nagy része szélsőséges, zárt ideologikus gondolkodásmódoknak. Nem is foglalkozik ilyenekkel. A mostanában feltűnt radikális jobboldali megmondóembereket a szélesebb közönség aligha ismeri. Így lehet, hogy a mérsékelt konzervatívok távolabb vannak a hatalmi pozíciótól, de mégis olyasmit képviselnek – ha tetszik, mondanak ki –, amivel a többség egyetértene.

– Hiába, ha a közéletben a Fidesz akarata érvényesül. Megválasztják, mert nem gondolják annyira radikálisnak, amennyire valójában. A közélet radikalizálódása jelentős veszélyforrás, nem?
– Számomra leginkább az öncélú radikalizmus, a radikalizmus mint program a riasztó. Ennek ugyanis az a fő tézise, hogy a politika, valamint a politika eszköze, a kormányzat mindenben illetékes. A forradalmi jobboldali szerint a központi nemzeti nevelés már a bölcsődében elkezdődik. A politikus ott akar lenni már a legkisebbek mellett is. Nem bízik a szülőkben. A konzervatív ezt mély bizalmatlansággal szemléli. Hisz abban, hogy a szülők jobb nevelői a gyermeküknek, mint az állam, minden probléma ellenére is. Fölismeri, hogy a szülővé válás önnevelés is. Általánosabban: a politika nem az egyetlen és egyedüli autoritás. Vannak más autoritások is, például az erkölcsé vagy például a társadalmi hasznosságé vagy jólété.

Békés Márton: Mi vagyunk a forradalom – a teljes interjú – Magyar Hang

A Terror Háza kutatási igazgatója kultúrharcról, Esterházy Péterről, Pruck Pálról, Kertész Imréről.

– Esszéjében is írta, hogy a konzervativizmus ősellensége minden radikalizmusnak. Ezt sérelmezhette a Kommentár új főszerkesztője, Békés Márton, aki radikális konzervatívnak vallja magát. Akkor nem is lehet az?
– Szerintem nem. De ahogy mondtam, mindenki annak nevezi magát, aminek akarja. Nevezheti magát valaki akár az anarcho-totalitarizmus hívének is. Sőt, megpróbálhat értelmes jelentést is adni neki. Ha megpróbálja, akkor egy filozófiai párbeszédbe fog. Egy ilyet megelőlegezve a magam részéről például úgy gondolom, hogy a konzervatizmus az öncélú vagy a politikai autoritást kizárólagossá tevő radikalizmussal nem fér meg. Erős fenntartásaim vannak a nemzetet bálványozó, vagy a múltat, de tulajdonképpen bármi mást abszolutizáló „konzervatizmussal” szemben is. S a történelem azt mutatja, hogy a radikális konzervatívok előbb-utóbb választásra kényszerültek. A német radikálisoknak is el kellett dönteniük, hogy fölszállnak-e a hitleri vonatra vagy nem.

– A Kommentár 12 éve indult, az első számban pedig olyanokkal együtt válaszolhatott még a konzervativizmust érintő kérdésekre, mint Szegedy-Maszák Mihály vagy John Kekes. Ma a „durván ellenzéki hangvételű” esszéket elutasító átalakulás zajlik, eszmeileg igyekeznek jobban felzárkózni a kormány mellé. Rosszabb helyzetben van a jobboldal, mint 12 éve?
– A konzervatív jelző körüli viták felerősödtek, ez tény és való. Egyes konzervatív szerzők pedig Fidesz-kritikusabbak, mint tíz éve. De a Fidesz mint nagy néppárt soha nem volt csak konzervatív. És nem is gondolnám, hogy tisztán annak kellene lennie, vagy hogy egyáltalán az lehetne. Ami pedig a Kommentárt illeti: majd meglátjuk. De egy magát konzervatívnak nevező lap pedig miért ne adna teret a konzervatizmusról szóló vitáknak, ne adj’ ég, az én álláspontomnak?

Békés: Konzervativizmus kell, nem durván ellenzéki írások – Magyar Hang

Felálltak Ablonczyék a Kommentár folyóirattól, mandineres fiatalok érkeznek. Schmidt Mária-interjúval érkezik a következő lapszám.

– Mert láthatóan nem akarnak annyi ellenvéleményt közölni. Esetleg úgy, hogy kontextusba helyezik: megjelenhet, de a lap nem ért egyet.
– Az előző szerkesztőség is közölt reflexiókat, vitacikkeket. Amúgy pedig nem tudom, miben lesz más a lap. Előfizetője vagyok, megvárom a postát. Gondolom, tájékoztatnak majd arról, hogy ha nem kívánom előfizetni, lemondhatom.

– Itt a Corvinuson kollégája Lánczi András, akivel egyaránt konzervatívok, de más-más pozícióban vannak. Jellemző példa, hogy a Heti Válasz utolsó oldalán ön váltotta Lánczit, amikor az búcsút vett a laptól. Szoktak közéleti vitákat folytatni?
– Rektorként igen elfoglalt, ezért elsősorban hivatali ügyekben érintkezünk. Személyes viszonyunk kitűnő. Fontosnak tartom, hogy együttműködünk egy olyan új, öt féléves programban, amely a Nagy Könyvek – Great Books – címet viseli. András az egyetem klasszikus eszméjének és a klasszikus műveltségnek elkötelezett híve, és régi vágya volt egy ilyen program indítása, amellyel teljesen egyetértek.

– Mégis közéletileg máshol állnak, miközben mindketten konzervatívok. Ez miből fakadhat?
– Elsősorban talán alkati és tapasztalati különbségekből. Ő nálam nagyobb veszélyt lát a nyugati mainstream liberális ideológiában, s jobban tart a civilizációs hanyatlástól. Azt hiszem, én optimistábban látom a világot. Hiszek abban, hogy a nyugati civilizáció gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint hogy egyetlen ideológia tévútra vezethetné. Éppen a sokszínűség miatt érhetik és érik is a mainstream liberalizmust kemény kritikák, éspedig sokszor keményebben a klasszikus baloldalról, mint a jobboldalról. Sanders, Corbyn, Sánchez nem liberálisok, hanem szocialisták.

– És mit gondol a jobboldali kultúrharc olyan szereplőiről, mint Orbán János Dénes vagy Szakács Árpád?
– Őket illetve a hivatásomba vágó műveiket nem ismerem. Azt olvastam, hogy fontos tényezők.

– Valóban, vitáikon láthatóan jobboldali intézményvezetők sorsa múlik. Így szükséges velük foglalkozni, nem? Ki tudja, a cikksorozata következő részét nem épp önnek szenteli-e Szakács.
– Tegye. Azért ez mégis csak, ahogy mondtam, a pesti Körúton belüli szórakozás. Persze nem akarom elbagatellizálni, hiszen emberi sorsokról beszélünk. De ismétlem: nem hiszem, hogy a magyar társadalomra bármiféle ideológiát rá lehetne erőltetni. Szeretném ugyan, ha az emberek a közéletben is polgáribb módon gondolkodnának, de tudomásul veszem, hogy a magyar történelemben látványos sikere mindig a kossuthoknak és a Kossuth által meghonosított vezércikkeknek volt.

Szakács: Az lesz az első puskalövés, ha a Szabó Ervin Könyvtár neve megváltozik – Magyar Hang

„Fogott emberek” vannak a jobboldalon, Deutsch Tamás pedig gondolkozzon el a mondatain. Nem hétköznapi kormánypárti fórumon jártunk.

Hirdetés

– Hadakozik a kormány a tudományos életben is. Mi lehet az értelme ennyi különböző hadállást felvenni? Előbb a CEU, majd az MTA, most a gender studies. Gumicsontnak szánják, miként többen gondolják?
– A gumicsont-elmélet részben igaz lehet, bár az értelmiség magától is mindig megtalálja a rágcsálnivalóját. Másrészt a kormány szerintem komolyan gondolja, hogy a következő négy évben a demográfiai problémákra összepontosít. Ez természetesen masszívan összefügg azzal, hogy mi az apaság, mi az anyaság, hogyan és mitől válunk függetlenné, hogyan működnek a különféle családok, ki miben dönt és hogyan, satöbbi. Mondanom sem kell, hogy a társadalmi nem-tanulmányok sűrűjében vagyunk. Az elnevezéstől nekem is föláll a szőr a hátamon, meg a betiltás-logikától is, de a vicces mégis csak az, hogy ha a kormány valóban hozzá akar látni a demográfiai problémák megértéséhez és megoldásához, akkor a releváns szakirodalmat erre fogja megtalálni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 17. számában jelent meg, 2018. szeptember 7-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.