HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Elegük lett a...

Elegük lett a közigazgatási dolgozóknak

HIRDETÉS

Átláthatatlanná válhat a helyzet májusra a megyei és járási, kerületi kormányhivatalokban, mivel a megváltozott jogszabályok miatt tömegesen kérik a dolgozók felmentésüket – értesült az Index. A Miniszterelnökség ennek ellenére úgy véli, nem fog gondot okozni az ügyintézésben, hogy a központi és a területi közigazgatásban eddig 2500-an kérték felmentésüket.

HIRDETÉS

A munkavállalók amiatt az ominózus márciusban életbe lépett közigazgatási jogszabályváltozás miatt sokalltak be, amely a minisztériumok és háttérintézményeik, a megyei, járási és központi kormányhivatalok, a nyugdíjfolyósító dolgozóira, illetve a Magyar Államkincstár valamennyi kormánytisztviselőjére és ügykezelőjére vonatkozik. A változtatás értelmében öt nappal csökkent a munkavállalók alapszabadsága, de már a félórás ebédszünet sem számít bele a munkaidőbe, emiatt 8 óra helyett 8 és fél órát kell a dolgozóknak a hivatalban tölteniük. Az Index információi szerint azonban a napi 9 órás munkaidő általános gyakorlattá vált március óta szinte a teljes közszférában.

Arról nem is beszélve, hogy kevesebb pénzért többet kell a mostani szabályozás szerint dolgozniuk ezeknek az embereknek, mivel idén elmaradnak a kafetéria juttatásokat is. A munkáltatóknak március 15-ig kellett tájékoztatnia személyre szólóan a dolgozókat az őket érintő változásokról, aki mindezt nem fogadta el, és öt napon belül jelezte a vezetőség felé, azt kötelesek voltak felmenteni és a ledolgozott évei után végkielégítést fizetni.

Egy neve elhallgatását kérő informátor arról beszélt az Indexnek, hogy a felmentésüket kérők száma a megyénken belül döbbenetes mértékeket ölt. „Többen úgy is a távozás mellett döntöttek, hogy egyelőre nincs kilátásban új munkalehetőség. A további tömeges létszámcsökkenés több szervezeti egység működését megbéníthatja, melyeknek eddigi működése is problémás volt. A jogviszony-átalakulás okán felmentésüket kérő kollégák két hónapos felmentési idejükből egy hónapot elengednek, az időarányosan kiveendő szabadságok miatt pedig nagyjából két-három hét múlva rengeteg szék fog kiürülni, feladatkörök maradnak ellátatlanul” – fogalmazott a hírportálnak.

Az Index az ügyben megkereste valamennyi megyei és a fővárosi kormányhivatalt, de kérdéseikre semelyik intézménytől nem kaptak választ. A Miniszterelnökség Sajtóirodája viszont úgy nyilatkozott, „a kormány célja a kisebb bürokrácia, kevesebb, de anyagilag jobban megbecsült kormánytisztviselőkkel, csak annyian dolgozzanak az államnak amennyi feltétlenül szükséges.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

30,087lájkolóTetszik
2,842követőKövetés
18,900feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek