Most, hogy vége a budapesti atlétikai világbajnokságnak, olimpiai lázba jött a komplett kormány- és állampárti holdudvar. A 2036-os játékok hazai megrendezése most a cél, aminek több oka is lehet. Az első a „sportwashing”, vagyis az a jelenség, amikor egy, a nemzetközi közösségben fekete bárányként kezelt ország elitje egy sporteseménnyel igyekszik bebizonyítani a világnak, hogy az általuk vezetett államban tulajdonképpen minden szép és jó. Alaposan rontja a magyar esélyeket, hogy a nevezett esztendőben Törökország is szeretne olimpiát rendezni, alapvetően hasonló okokból. Hazánkhoz hasonlóan sportőrült vezető van ott is: innentől kezdve pedig sejtjük, hogy milyen diplomáciai, geopolitikai, és persze gazdasági előnye lesz Isztambulnak Budapesttel szemben.
De nemcsak kifelé, hanem befelé is jól jöhet a szpartakiáddal dúsított bizonygatás: amikor romlik a közbiztonság, sorvad az állam minden szegmense, egyre nagyobbak a lakhatás- és a megélhetés költségei, akkor persze, hogy keresni fogja a politikai elit az Állami Sport főszerkesztője által is vágyott „teljes konszenzust”, ami egy olimpia rendezéséhez kell. És remek alkalom lehet egy belpolitikai edzőmeccsre, vagyis egy népszavazásra is a lebegtetett olimpiai pályázat. Csakhogy ezúttal nem budapestire, mint 2017-ben, hanem országosra.
Hogy miért szavaznának Iklódbördőcén és Nyéstán arról, hogy legyen-e Pesten olimpia, azt mind jogilag, mind kommunikáció tekintetében aládúcolja majd a Miniszterelnöki Kabinetiroda, abban biztosak lehetünk. Ahogy abban is, hogy plakátban, valamint kormány- és állampárti sajtóipari termékekben elhelyezett hirdetésekben sem lesz hiány. És hogy miért voksolnának le erre az emberek? Maradjunk annyiban, hogy olyan falvakban is mindenki támogatta az alapvetően a gázárról szóló rezsicsökkentést, ahol egytől egyig fával fűtöttek.
Miért érdeke a hatalomnak egy újabb, feltehetően érvénytelen országos népszavazást szervezni? Egyrészt átmozgatná az Orbán-pártok aktivistáit, és tisztán látszódna, ha a Holdról nem is, de a Karmelitából mindenképpen, hogy mely alapszervezeteire, választókerületi vezetőire, polgármestereire számíthat akkor, amikor éles lesz majd a küzdelem, valamint elbábozhatja a kormánypárti táborban is igényelt konszolidációt.
És ha valóban érvénytelen lenne a referendum, akkor azzal elaltathatja a komplett ellenzéki közvéleményt. Politikusok és véleményvezérek hangoztatnák, hogy aki otthon maradt, az a stadionépítési tébolyra és a kormányra mondott nemet és az ellenzékre igent. Ezzel mindjárt ki is neveznék magukat gyémántfokozatú reménykufárrá, és azzal áltathatnák a választóikat, hogy majd most, ebből az eredményből táplálkozva leváltják Orbán Viktor rendszerét. Aztán jönne az újabb kétharmad. De persze tudjuk: a hatalom mindent mér. Persze az is lehet, hogy most azt méri, hogy az egész fenti népszavazásos színjáték helyett elég lesz egy „rossz, vidéki, sunyi, szőrét hullató” nemzeti konzultáció is.
