Nem értem a felháborodást. A Krétán annyi rossz hír érkezik; így hiányzott a gyerek, úgy nem vett részt a tanórán, figyelmeztetések, intők, elégtelenek, kettesek, hát nem elfér mellettük némi hazafias buzdítás? És igaza van a hirdetőnek, mert mint ahogy azt írja: „Minden ballagást/tanévzárót nagy készülődés előz meg, hiszen szeretnénk maradandót ajándékozni gyermekeinknek”.
Ami nem könnyű, mondjuk, a NER saját lábon álló üdvöskéi simán odapattintanak egy arany Mercedest az érettségiző nebulónak, na de ott a nép, annak egyszerű lányai és fiai, ők is szeretnének kitenni magukért az oktatászáró alkalomból. A lehetőségek tárháza persze végtelen, már pénztárcától függően, ugyanakkor tátongott itt az a piaci rés, hogy a meglepi egyszerre jelentsen úgy anyagi értéket, mint honpolgári elköteleződést. Lássuk be, van ebben kihívás. Illetve már csak volt, mert mint ugyancsak a hirdető írja üzenete végén: „Lepje meg gyermekét vagy saját magát magyar állampapírral!”.
Egyébként meg tessenek örvendeni, mert „akár közénk is lövethetett volna” – úgy értem, simán kipattanhatott volna az üres államkassza fölött tanácskozó gondfelhőzött kobakokból az a gondolat is, hogy például rácsapják a szochót az érettségi, ballagási juttatásokra, hadd tanulja meg a gyerek mindjárt itt a legelején, mit jelent felnőtt magyar állampolgárnak lenni.
