Komoly korlátozások és szigorítások lépnek életbe Szlovákiában a héten a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Tilos lesz minden rendezvény, a középiskolák távoktatásra, az alsóbb osztályok kötelező órai maszkviselésre állnak át, hat főnél több ember nem gyűlhet össze, bezárnak az éttermek is, csak a teraszon lehet fogyasztani. Korlátozzák az üzletek és a bevásárlóközpontok forgalmát, és újra bevezetik az idősek vásárlási idősávját.
Mindezek már hasonlítanak a tavaszi drákói intézkedésekhez, leszámítva, hogy akkor elméletileg hat ember sem gyűlhetett össze, és a teraszokon sem lehetett fogyasztani, de a teljes lockdown-tól leginkább az választja el a mostani intézkedéseket, hogy az üzletek nyitva vannak, és az általános iskolásoknak nem kell otthon maradniuk. Mindkettő fontos különbség társadalmi-gazdasági értelemben. Jelenleg az elmúlt két hét összesített fertőzésszáma Szlovákiában százezer főre vetítve 197,7. Magyarországon ez a szám még valamivel alacsonyabb, 141,8, de korábban Oroszi Beatrix, epidemiológus orvos, a Semmelweis Egyetem munkatársa is utalt arra: a járványgörbe szerinte tovább nőne, de a tesztelési kapacitások korlátokba ütköztek, vagyis nem biztos, hogy a vírus terjedésének valódi mértéke ennyi tesztelés mellett kiderül.
Nyilván Magyarországon is eljöhet az a pont, ahol nem marad más választás, de a kormány egyelőre még kilátásba sem helyezett szigorítást: kitart amellett az elképzelése mellett, hogy Magyarország polgárai nem akarnak szigorúbb intézkedéseket, helyette azt szeretnék, hogy az ország működjön. Bár nyilván a kormánynak rendelkezésére állnak nem nyilvános közvélemény-kutatások eredményei, az ember a hétköznapokban is lemérheti, hogy nemhogy nőne, hanem fogy a türelem: az állásvesztések és a tavaszi izoláció által megtépázott, szülőként az online oktatást emberileg és szakmailag nehezen túlélő, ugyanakkor a Covid miatti aggodalomtól is zilált lelkeknek, és így hosszú távon a kormány támogatottságának vélhetően cseppet sem tenne jót egy komoly szigorítás, amely megint leállítaná nem csak a gazdasági, hanem a társadalmi életet is.
Szakemberek, rendszeresen tájékozódó polgárok és újságírók mégis felteszik maguknak a kérdést: nem kellene szigorítani? Mire várnak? Nem járnánk jobban, ha már most gátat vetnénk a járvány terjedésének? Főleg, hogy lehet, hogy a fertőzöttség már most nagyobb, mint amit a statisztikák mutatnak, ráadásul vannak Magyarországnál kedvezőbb számokat produkáló országok is, amelyek már bevezettek szigorításokat? Ilyenkor az ember óhatatlanul is felteszi magának azt az alapkérdést is, hogy vajon mindenképpen az államtól kell-e várni a megoldást, dacára annak, hogy ez a nap végén a legtöbb országban így működött: az emberek maguktól valószínűleg nem mondták volna le az esküvőket, nem váltották volna vissza a koncertjegyet, és nem maradtak volna otthon.
Ugyanakkor polgárok is vagyunk, akik önmagukért is felelnek. Tehát például akkor, amikor a közoktatásért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán azt mondja, hogy az őszi szünet kisöpri majd az iskolákból a vírust – vagyis azt sugallja, hogy minden rendben lesz, hátradőlhetünk –nekünk azért érdemes feltennünk magunknak néhány kérdést. Valahol ugyanis lesznek a gyerekek, csak nem az iskolában. Bezárni nyilván nem lehet őket, és nem is kell. Valószínűleg egymással is találkoznak majd, lehet, hogy nem harmincan, hanem csak öten vagy tízen, viszont óvatlanabbul, távol az iskola vigyázó tekintetétől, amely legalább a folyosókon kötelezővé teszi a maszkviselést. Vélhetően elmennek majd moziba, házibuliba, úszni, meccsre, kosarazni, játszóházba, múzeumba, egymáshoz, rokonokhoz, életkortól és vérmérséklettől függően. Az biztos, hogy nem szuszognak majd harmincan egy teremben. Az viszont már nem biztos, hogy amikor visszajönnek, nem hoznak majd ezekről a helyekről egy jó kis koronavírust. Persze járvány így is, úgy is lesz, azt Maruzsa Zoltán nem tudja eltörölni, de a kormány által olyan gyakran megidézett „józan észt” követve kénytelenek vagyunk belátni: minden esély megvan rá, hogy az őszi szünet után rövid időn belül ugyanakkora bajban leszünk, mint azelőtt. Visszaemlékezhetünk az első hullámra, amikor néhány országban a bezárt iskolák tanulói a plázák gyorséttermeit töltötték meg – akkor bizony szóba került az is, hogy az iskolabezárásnak így volt-e értelme.
Lehet, hogy ahelyett, hogy az oktatási kormányzattal közösen fellélegezve örülünk az őszi szünetnek, mondván, hogy egy-két hétig biztosan nem lehet szó iskolai koronavírusos esetről, talán érdemesebb azon gondolkodni, hogy vajon hogyan érdemes megszerveznie a családoknak ilyen körülmények között ezt a szünetet. Az, hogy a koronavírust negyven százalékban tünetmentesen, lábon elhordó iskolások szétszaladnak a nagyvilágba, mindennek látszik, csak nem egy járványvédelmi életbiztosításnak, még akkor is, ha ez kisebb kockázat, mint az iskolába járás. Érdemes lehet elgondolkodni például azon, hogy ezek a gyerekek szabadidejükben meglátogassák-e a nagyszülőket, és elkerülhető-e, hogy a nagyszülők vigyázzanak az unokáikra. A kisebbeket nyilván nem lehet egyedül hagyni otthon, és a szülők továbbra is dolgoznak, szabadsága a tavaszi hullám után sokaknak már nincs, nagy a nyomás a családokon. Van, hogy nem kerülhető el, hogy a nagyszülő segítségét kérjék, de ha meg lehet oldani, akkor talán érdemes mérlegelni azt a szempontot, hogy a gyerekek gyakran tünetmentesek, és sok kontaktusuk van más gyerekekkel és felnőttekkel az óvodában és az iskolában, miközben az idősek továbbra is veszélyeztetett korosztály.
Miközben Magyarországon legfeljebb az egy hét múlva esedékes őszi szünetig nézünk előre, a német sztárvirológus, Christian Drosten már egy hete elkezdett a karácsonyi ünnepekről beszélni, mint veszélyforrásról. Pedig iskola akkor sincs, Németországban sem, ellenben az emberek felkerekednek, és elkezdik látogatni egymást, ami, úgy látszik, a német szakember szerint is kockázati faktor, ezért azt javasolta: aki hazamegy a családjához, és megteheti, előtte vonuljon egyfajta önkéntes „előkaranténba”, próbálja tíz napra izolálni magát más emberektől. Így jóval kisebb lesz az esélye, hogy fertőzötten érkezik a családi, baráti összejövetelekre. Ilyenfajta önálló ötleteket a magyarok is igazán megengedhetnek maguknak.
Főleg az idősek azok, akikre most gondolnia kell a magyar társadalomnak, annál is inkább, mert nem ömlik minden létező kormányzati csatornán az üzenet, hogy az idősek maradjanak otthon, vagy kérjenek újra, mint az első hullám idején, vásárlási segítséget, vagy legalább rendeljék az árukat online áruházakból házhoz, és feltétlenül szüneteltessék a nyugdíjasklubok, kiállítások, vagy bármilyen rendezvény, közösségi esemény látogatását, még akkor is, ha a lehetőség adott. Az első hullám idején Magyarország tiszti főorvosa kérte a magyar családokat, hogy ne a nagyszülőkre bízzák az unokákat. Ma ilyesmi nem kerül szóba, de ettől még a józan paraszti ésszel élő polgároknak akár az is eszébe juthat, hogy a vírus láthatóan nem sokat változtatott a magatartásán, nagyjából úgy viselkedik, mint tavasszal, a fertőzésszám viszont nagyobb.
Nem csak a karácsonyról gondolkodhatunk el, hanem például halottak napjáról is, amikor a temetőlátogatások gyakran utazással, rokonlátogatással kötődnek össze. Az, hogy a temetőkben várható jövés-menés problémát jelenthet-e vagy sem, szintén nem téma egyelőre, pedig alig több mint két hét van hátra Mindenszentekig. A temetők nyilván jórészt szabadtéren találhatók, leszámítva egyes urnatemetőket . Mérlegelés kérdése lehet, hogy egy-egy temetőben vajon mekkora tömegre kell számítani, és szabadtéren kockázatnak számíthat-e a várható tumultus. A tömegközlekedés halottak napi zsúfoltsága ezzel szemben egészen biztosan kockázati faktort jelent. Bár a kormányzati koronavírus-tájékoztatásban nincs szó erről sem, gondolkodó polgárként mi azért feltehetjük magunknak a kérdést, hogy nem lenne-e érdemes, főleg a tömegközlekedést használó idősek esetében, megfontolni az idei temetőlátogatás elhalasztását? Kell-e most utazni, és ha utazunk, kell-e rokonokat látogatni? Hogyan tervezzük a karácsonyt? Meg tudjuk-e oldani a saját családunkban az idősek elkülönítését? Ezeket a kérdéseket nyugodtan feltehetjük, nem szükséges megvárni, amíg az állam a fejéhez kap, és véget vet a futballmeccsnek meg az uszodának.
