Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal: Czutor Zoltán zenészt, a Belmondo frontemberét.
Mindenkinek olyan az éjjeliszekrénye, hogy 10-15 könyv van rajta? Kamaszkorom óta sosem bírok egy könyvet olvasni egyszerre. Van valami szertelen hebehurgyaság, amit ma úgy hívnának: kihívásokkal küzd a monotonitástűrése. A „nehézirodalmak” mellett mindig volt még nehezebb moralizálás (ezt ódonosan filozófiának hívták, ma épp egy Hankiss Elemér-könyv, A befejezetlen ember), egy kis életrajz – ha úgy tetszik, bulvár – az ikonjaimról. (Most Marsi József gyűjteménye Lennon utolsó időszakáról és arról, ami már meg volt tervezve, de a gyilkosság miatt meg nem valósulhatott. Meg az a rémes kis fekete ördög, Yoko Ono amúgy is elhalványította és kiszárította a világ legnagyobb popzenei zsenijét: Egy álom vége, John Lennon utolsó évei). De kell valami szellemes kikapcsolódás is (ez épp Jo Nesbo novellagyűjteménye, A féltékenység-szakértő).
Sosem érdekelt, hogy a kánonhoz tartozó kultúrát fogyasszam. Mindig van abban valami kellemetlen, feszengő hamisság. Én sem akartam soha odatartozni, se zenében, se filmben, se semmiben. Amúgy valószínűleg be sem fogadnának. Van abban valami, amit kedvenc hangmérnököm hangoztat mindig: attól, hogy valaki akadémiát végzett, még nem biztos, hogy rossz zenész.
Jelenkori kedvenc alkotómról is valami magamhoz hasonlót érzek.
Hartay Csabának sok könyve (próza és versek is) megjelent már. Egy jó író mindig képszerű. Amikor olvasod és kedveled, rendre önmagadra ismersz. A sok „ááá”-élmény főleg az ilyen önmagunkra ismerésekből áll. De Hartay művei ennél többek. Kivételesen tud kísértetiesen valószerű, tőlem mégis nagyon távol álló karaktereket teremteni úgy, hogy a bőrükbe bújva (olvasva), teljességében érzed és érted a fikciós (de inkább hús-vér) lényt. Szeretem, ha meglepnek. Hartay Csaba legújabb kötetében (Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt) két gyilkosságért elítélt fiatal időbeli és térbeli utazásai, ráismerései elégítik ki meglepetésfüggőségemet. Hartay munkássága egyébként nagyon változatos. Vannak, amik szórakoztatnak, mint hajdanán Karinthy (Nem boci), tanítanak, mint Babits (A jövő régészei), vagy rendre pofán vernek a pillanat abszurditásával (Viharsarki kattintós, Facebook-blog).
Azért ha relaxálni kívánok (mikor volt olyan utoljára?), előkerül a Biblia, vagy Bukowski rendkívül letisztult világa, ami nekem kíméletlen bárdolatlanságával is maga a nirvána.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/13. számában jelent meg, március 31-én.
