A koronavírus-járvány csak fokozta lemaradásunkat a térségbeli és nyugat-európai államokhoz képest, különös tekintettel az olyan eleve sokkal jobb helyzetben lévő országokra, mint Ausztria. A válság idején hozott döntéseink pedig konzerválhatják a mostani állapotokat, nehezen fogunk tudni elindulni a példaként tekintett országok felé. Ezt mutatja be számos kutatás, statisztikai elemzés alapján Csath Magdolna közgazdász a legutóbbi, Fejlődési csapdaveszély a pandémia idején című könyvében. Márpedig a miniszterelnök tavalyi kongresszusi beszédében azt vetítette előre, hogy most már a cél a régóta emlegetett országok, leginkább Ausztria beérése. De hogy lesz ez lehetséges, ha a járvány idején épp azokba a területekbe fektetünk, amik a csapdahelyzetben játszanak szerepet?
Csath megkülönbözteti a jövedelmi és a fejlettségi csapdát, a szakirodalom alapján levezetve, hogy az egy főre jutó GDP összegéből egy adott ponton túl nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Ennek oka, hogy a GDP-számításban számos olyasmi is megjelenik, ami valójában nem mérvadó az előrelépésünk szempontjából. A nemzetközi értékláncokba való bekapcsolódásból például származhatnak munkahelyek, viszont a profitot hazautalják, ráadásul a szükséges alapanyagokat is máshonnan importálják. Ezért is van, hogy összeszerelő-országként hasznára lehetünk más, erősebb államoknak, számunkra viszont ez biztosan nem fog hosszú távon előnyt jelenteni.
Mindez a pandémia szempontjából különös jelentőséget nyer, hiszen sérülékenyebb a piacunk, a jövőorientált szakmákat (digitalizáció) illetően lemaradásban vagyunk, az innovációban szintén hátrányban maradunk. Fontos példa a turizmus-vendéglátásé is, ami korábban jelentős szerepet töltött be a magyar gazdaságban, a járvány nyomán viszont a terület rendkívüli mértékű visszaesést szenvedett el. Azzal, hogy továbbra is a jelentős állami támogatásra építő teljesítmény fenntartására törekszünk, nem pedig mondjuk a 15-29 évesek munkavállalását támogatjuk (ezen a téren is drámai a lemaradás), a fejlődési csapdahelyzetet tartósítjuk. Utóbbi esetében ugyanis fontos, hogy ne látszatmegoldásokra építsük a jövedelmi bővülést, hanem olyasmikre, amikre a kormány hagyományosan kevesebb figyelmet fordít.
A járvány szempontjából lényeges az is, hogy ezeken a területeken hatalmas a különbség köztünk és Ausztria közt, így ők megengedhetnek maguknak olyan válságkezelési megoldásokat, anyagi ráfordításokat, amiket mi jóval kevésbé. Különösen nagy a különbség az intézményrendszer hatékonyságát, a bizalmi szintet vagy a hosszú távú beruházások ösztönzését illetően. Mindez rávilágít arra is, miért Európa éllovasa Skandinávia, mi pedig miért vagyunk tőlük fényévekkel lemaradva: a korrupció elfogadottsága, a befektetői környezet bizonytalansága, az olyan szektorokra való támaszkodás, mint a járműipar, végtelenül sérülékennyé tesz minket, miközben a válság csökkentésének érdekében az ellenkező irányba kellene elindulnunk.
Csath Magdolna kötete olvasmányosan, közérthetően szedi össze ezeket az adatokat, fontos tanulságokkal szolgálva arról, kikkel érdemes összevetnünk helyzetünket és kik azok, akik nálunk sokkal jobb helyzetből érkeztek a mostani világválságba. Ez még inkább megerősíti, hogy nem szabad illúziókba ringatnunk magunkat, például azt feltételezve, hogy a járványidőszak miatt előzhetünk olyanokat, akiktől korábban jelentősen lemaradtunk. Alapos vizsgálatnak kell alávetni, a válság idején mely tényezők tesznek még sérülékenyebbé minket, és ezek fejlesztése felé kell indulnunk – elsősorban a belső innovációra, a szakértelem megtartására, az egészségügy és a digitalizáció fejlesztésére fókuszálva.
Csath Magdolna: Fejlődési csapdaveszély a pandémia után, Kairosz Kiadó, 2021, 2800 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/48. számában jelent meg, november 26-án.
