Györffy Miklós második regényével nem egyszerű megbirkózni. Már ami a terjedelmét illeti: a közel nyolcszáz oldalból egy egész trilógia kitelne. Annál is inkább, mert valóban végigszántjuk a történelmet az ötvenes évektől a kádári Magyarországon és az NSZK-n át egészen a rendszerváltás utáni időkig. Az elbeszélő a szinte a semmibe emigráló Cziffra János, akinek a neve viszonylag ritkán hangzik el a kötetben. Annál gyakrabban bátyjáé, Sándoré, akihez fűződő ellentmondásos viszonyával végig tusakodik. Hősünk árulásként éli meg távozását, nemcsak bátyját és családtagjait hagyja itt, de barátnőjét, a tőle korábban gyereket váró Sárát is. Majd kinti, már másik nőtől születő gyerekét Sárának nevezi el.
Hogyan is áll tulajdonképpen a viszonya apjával, hogyan a bátyjával? Ki volt, aki inkább tartotta a távolságot a másiktól? Van-e még értelme utólag keresni a magyarázatot, próbálni összerakni az eseményeket? Vagy hiábavaló, a legfőbb következtetés pedig, hogy addig kell közelednünk a másikhoz, amíg még tehetjük? És nem érdemes azzal számolni: minden, ami addig történik, csak átmenet, hosszabb-rövidebb intermezzo.
Györffy regénye azért is érdekes, mert nem a megszokott oldalról közelít belső ellenálláshoz és külföldre emigráláshoz. A politikai magyarázat itt mintha csak indokként szolgálna, hogy leplezze a megfutamodást, a viszonyok elrendezésének képtelenségét. Persze, közben a valóságot a kádári diktatúra jelenti. De hogyan kell viszonyuljon egymáshoz szabadságvágy és a szeretteink, szülőföldünk iránti kötelesség? Valóban mindig szabadságvágyról van szó, nem pedig arról, hogy messze kerüljünk szégyenünktől és félelmeinktől, minden addigi elvárástól? Nemcsak az úgymond rosszaktól, a hatalmi szótól. De attól is, amiről úgy érezzünk, családunk és környezetünk kényszerítené ránk. Vagy nem is kényszerítik, csak mi nem tudunk megbékélni az egésszel?
Izgalmasan mesél minderről Györffy, meg arról is, hogyan lehet a későbbiekben rendbe tenni a mélyre temetett múltat. Milyen az, amikor hirtelenjében felvágósnak érezzük magunkat már akkor is, ha nem megyünk el valahova. Vagy valójában szeretnénk is felvágni azzal, hogy mi már megtehetjük? Hogyan válnak ketté sorsok, milyen emberekké leszünk, miközben ugyanabból a gyerekkori szobából indulunk el?
Az irodalomtörténész tíz évig dolgozott nagyívű regényén, mely harmincöt évvel követi az elsőt, A férfikor nyarát. Két regényből ritkán születik ilyen tekintélyes életmű. Főleg, hogy Györffynél ezek mellé tehetjük tanulmányait, kritikáit, irodalomtudományos munkásságát. Az Egy emigráns vallomásai kapcsán Orosz István regénye, a Páternoszter ugrott be, mely szintén monumentális alkotás, utazás egyik rendszerből a másikba, érett és lényeglátó múltidézés. Az animációs filmesként, grafikusként működő Oroszt sem elsősorban regényíróként ismertük meg. Így a rutin nem kellett behatárolja sem őt, sem Györffyt. Fésületlen és sokfelé kanyargó művek születtek, amelyek mégis jóval eredetibbek, izgalmasabbak egy életmű sokadik darabjánál. Érdemes viszont azzal számolni, hogy hosszú ideig el fogunk molyolni velük.
Györffy Miklós: Egy emigráns vallomásai. Kalligram, 2022, 5990 Ft.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/28. számában jelent meg, július 14-én.
