Szokatlan, hogy egy rendező ugyanazzal a címmel készítsen filmet, mint évtizedekkel korábban. Főleg, ha nem az eredeti alkotása feldolgozásáról, újragondolásáról van szó. Utóbbira azért akad példa, Michael Haneke például Furcsa játék (Funny Games) című filmjét forgatta újra. Nemrég pedig a Teljesen idegenek rendezője gondolkodott el egy amerikai remake-en.
David Cronenberg viszont egy teljesen új filmet mutatott be, a januárban debütáló A jövő bűnei nem azonos az 1970-es, azonos című alkotással. Utóbbi egy bő órás, kísérleti alkotás volt, a mostani játékideje meghaladja a 90 percet, és bár szokványos mozinak ez sem mondható, azért jóval közérthetőbb a korábbi műnél. Cronenbergnél persze relatív, mi számít értelmezhetőbb, és mi enigmatikusabb munkának. Még a „meghökkentő” jelzővel is óvatosan bánnánk, mert hiába lesz az aktuális testhorrorja épp zsigeribb, könnyebben felfejthető néznivaló, ettől még a maga idejében, de ma is rendkívül szokatlan, bizarr például A légy átalakuló tudósának története. És hát költői mondatok is akadtak: „Rovar voltam, aki embernek álmodta magát, és szerette ezt. De az álomnak vége, és a rovar felébredt.” Ha valamikor, hát itt biztosan eszünkbe kellett jusson Kafka Átváltozása. Az állativá torzuló emberi testet, illetve az emberként öntudatot nyerő férget előszeretettel filmre vivő Cronenberg kedveli az ilyen sztorikat. William S. Burroughs kábítószeres látomásából, a Meztelen ebédből készített egy az író életét is az alapanyagba gyúró filmet. Nem lett könnyű munka, de a regénynél talán befogadhatóbb darab. Egyben az utóbbi évtizedek egyik legemlékezetesebb szürreális testhorrorja.
Bár nem az 1970-es A jövő bűnei feldolgozásáról van szó, egyes cikkek állításával szemben nem igaz, hogy ne lenne közük egymáshoz. Még ha a több mint ötvenéves film jóval másabb hangulatot is áraszt, sokkal napfényesebbet például. Cronenberg egy évvel a Mechanikus narancs bemutatása előtt öltöztette fehérbe szédelgőit, a nők eltűnésével androgünszerűvé váló hősei kevés hasonlóságot mutattak későbbi szereplőivel. Viszont az elején itt is egy korábbi bőrklinikáról hallhattunk, ahová azért jártak, hogy a modern kozmetikumok okozta problémákat kezeljék. Később pedig egyenesen előkerül az is, miként növeszt a test új, különös szerveket, melyeket aztán az érintettek sebészi úton távolítanak el. Utóbbi lesz a témája a mostani, jövőben játszódó filmnek, melyben Viggo Mortensen és Léa Seydoux afféle performanszművészként távolítják el az organizmusszerű ágyak-székek segítségével növesztett extra szerveket. Az említett alkalmatosságokról könnyedén a Meztelen ebéd földönkívüli bogárügynökeinek rémes csápjai juthatnak eszünkbe.
De érdemes újranéznünk a Videodrome-ot is, mely rémisztő sci-finek tűnt a nyolcvanas években, de az idő végül az internetes pornóval még utol is érte az erőszakfelvételek agyromboló mutatványait hatásosan érzékeltető filmet. A jövő bűnei világában a sebészet lesz az új szex, legalábbis az emberi határán mozgó, egyszerre elgépiesedő, illetve a lepusztult világhoz szörnyszülöttként alkalmazkodni próbáló túlélők számára. Ahogy Cronenbergnél általában, úgy most is a megoldás az lenne: ha már tönkretettük a körülöttünk lévő világot, alkalmazkodjunk a változásokhoz. Nem tudjuk megjavítani? Váljuk magunk is műanyaggá! Együnk szemetet, vetkőzzük le emberi jellegünket, olvadjunk be abba a mocsokba, amit teremtettünk. Meghalt a test? Éljen az új hús!
A jövő bűnei ezt az üzenetet megrendítően, elgondolkodtatóan tárja elénk, még ha kifejezetten későn is jutunk el a ráismerésig. Addig egyfajta thrillert kapunk, melynek – Cronenbergnél talán szokatlanul – ezúttal világosan érthető megfejtése van, szemben például a Videodrome-mal vagy a Meztelen ebéddel. Igyekszünk felfedezni a filmbeli rideg, rémisztő világot, és rájönni, miben is áll sokak ellenállása, illetve a hatóságok mit szeretnének elérni, milyen igazságot vagy épp felforgatást hallgattatnának el. A hangulat már száz százalékosan cronenbergi, a nyugtalanság végig szorít bennünket, nehezen azonosulunk a sokat nem szóló, egyszerre nyomozgató, a megváltozott világ törvényszerűségeivel viszont tisztában lévő figurákkal.
Mégis van ebben az idei Cronenberg-moziban valami megmagyarázhatatlanul elidegenítő, ami nem hagyja, hogy olyan klasszikusok mellé lépjen, mint az említett Meztelen ebéd vagy Videodrome. A magyarázatok felszínesnek, már-már divatosnak tűnnek, a különös díszletek között nem találjuk a mélyebb filozófiát. A sebészi vágások sokszor nem lesznek többek sebészi vágásnál. A fájdalmat nem érző szereplők ráadásul könnyen is viselik, csak nekünk rossz néznünk a szokásos vájkálást. A jövő bűnei sokkal inkább a jelen feltételezett bűneivel szembesít, egyben azzal, hogyan próbálnak a majdani generációk megbirkózni azzal, amit örökül hagytunk számunkra. A látvány borzongató, a megoldás tanulságos, a reveláció mégis elmaradni látszik. Ha a mostani Cronenberg hattyúdala, így is megbékélhetünk vele, hiszen kifejezetten erős, izgalmas atmoszférával felvértezett mű ez. A legtöbbeknek hasonló búcsú közel sem adatik. De az igazán maradandóak a nyolcvanas-kilencvenes évek munkái lesznek.
A jövő bűnei, 107 perc, kanadai-brit-francia horror, január 5-től a mozikban
