A britek helyett a Balkánt az EU-ba?

Bővítési fáradtság. Ez a neve az EU-ban annak, hogy nem akarnak több tagot felvenni, persze mindig csak egyelőre. Ne legyenek illúzióink, a 2004-es nagy bővítés (visegrádi államok, balti országok, Szlovénia, Málta és Ciprus) jelentősen hozzájárul ehhez a nyugat-európai érzéshez. Azóta csak a bolgárok és a románok (2007), valamint a horvátok (2013) csatlakoztak. Jelenleg csak a tagjelöltek száma gyarapszik, ezzel összefüggésben a belső viták, a tagállamok közötti konfliktusok is.

A következő nagy bővítés a balkáninak kellene lennie: Szerbiával és Montenegróval már zajlanak a tárgyalások, Albániával és Észak-Macedóniával meg nem kezdődnek el – a franciák és részben a hollandok nem akarják. Az EU két nagy nettó befizetőjéről van szó liberális kormányokkal, amelyek kimondják: van éppen elég belső feszültség az unióban, nem kell újakat hoznunk. Ugyan nem holland kormánypárti, hanem éppen ellenkezőleg, az egyik populista párt EP-képviselője Derk Jan Eppink, aki ezt mondta az Európai Parlament plenáris ülésén: a briteket kiengedni, és beengedni a Balkánt egyáltalán nem jó üzlet, mert „Albánia a korrupció fellegvára, nagyjából mint Kolumbia, Észak-Macedónia meg mint Panama”.

Emmanuel Macron francia elnök is egyértelműen fogalmazott, amikor az októberi EU-csúcs után azt mondta, azért nem támogatja a két állammal a csatlakozási tárgyalások megkezdését, mert éppen elég belső vita feszíti az EU-t, felesleges újabb problémás országokat behozni. Milyen vitákról lehet szó? Már örökzöld a migráció/szolidaritás, a jogállamisági viták, a több vagy kevesebb Európát akarunk-e, vagy az EU finanszírozása, összefüggésben a brexittel, és akit érint: az euróövezet szorosabb együttműködése. Akárhogy is, ezek a viták jól elválnak az úgynevezett régi és az úgynevezett új tagállamok mentén. Az újak nagyobb része persze igyekszik betagozódni az erősebb, gazdagabb országok mögé, de ha különvélemény kell, akkor Magyarországra mindig lehet számítani.

Valószínűleg ezek azok a viták, amelyekből elege lett a francia elnöknek, és amelyek miatt most nagyon nem akarja azt, amit Magyarország nagyon szeretne, vagyis a balkáni bővítést. Az Európai Parlamentben szót kért ebben a témában Győri Enikő fideszes EP-képviselő, aki be is olvasott Macronnak. Ezt mondta: „Amikor egy távoli kontinens távoli országában történik valami, amivel kapcsolatban az unió megnyilvánul, nem európai az, aki nem támogatja a közös álláspontot. Most viszont, amikor két európai ország polgárainak okoztunk komoly csalódást, nem hallottam olyan kommentárokat, hogy ne lennének igazi európaiak a blokkolók. Ezen pedig mindenkinek el kellene gondolkodnia.”

Ezen mi is elgondolkodtunk, mert vajon ki lehetett, aki egy távoli kontinensen történtek kapcsán valamit nem támogatott. A legutóbbi nagy vihart kiváltott eset a kurdok elleni török agresszió volt, ahol a közös uniós álláspontot kezdetben Magyarország blokkolta. De Törökország nem egy távoli kontinensen van, különben hogyan is működhetne a kipcsak–türk barátság. Győri Enikő azt is mondta, hogy lesznek majd olyanok, akik az unió által üresen hagyott térbe be kívánnak nyomulni, hiszen „amúgy is ott vannak már, csak az nem látja, aki nem akarja”. Ez minden bizonnyal az oroszokra vonatkozik, bár ez az aggodalom meglehetősen furcsa egy olyan kormány politikusától, amelyik orosz hitelből épít atomerőművet, vagy Budapesten biztosít működési lehetőséget annak az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak, amelyet „kémbankként” is szoktak emlegetni.

Ebben a helyzetben különösen pikáns, hogy eredendően a magyar uniós biztos felel majd a bővítés- és szomszédságpolitikáért. Törökországért és a Balkánért is. A brüsszeli pletykák szerint a törökökkel kapcsolatos magyar huzavona egyáltalán nem tett jót ennek az ambíciónak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/43. számában jelent meg október 25-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/43. számban? Itt megnézheti!