Új nemzet jött a világra február 24-én hajnali 4 órakor. Nem született, hanem újjászületett. Egy nemzet, amely nem sírt, nem sikoltozott és nem rettent meg. Egy nemzet, mely nem hátrált meg, nem adta fel, és nem felejtett – ezekkel a szavakkal értékelte az elmúlt fél évet Volodimir Zelenszkij, aki az ország függetlenségének 31. évfordulója alkalmából szólt ma az ukránokhoz. Fél év után Ukrajna elleni orosz invázió után az ukrán elnökhöz hasonlóan több politikus és elemző is az ukránok bátorságáról beszélt, kevesebb szó esett ugyanakkor arról, hogy az ukránok dolgát nagyban megkönnyítette, hogy az oroszok számos fatális hibát vétettek ez idő alatt.
Habár az elemzők többsége szerint az oroszoknak azért nem sikerült elérni villámháborús céljaikat, mert a hírszerzésük rosszul mérte fel az ukrajnai politikai és katonai helyzetet, mostanra jól látszik, hogy a katonai döntéshozók sem voltak a helyzet magaslatán még akkor sem, amikor már világosan látták, milyen körülmények fogadják az orosz hadsereget Ukrajnában. De melyek is voltak az oroszok legfőbb tévedései?
Hogy lássuk az oroszok legfőbb stratégiai hibáit, az elmúlt fél év háborús szakaszait kell megvizsgálnunk. Mint ismert, február 24-én az orosz hadsereg a háborút precíziós csapásokkal indította Ukrajna teljes területén, amelynek inkább a figyelmeztetés volt a célja, nem pedig a megsemmisítés. Így az orosz rakéták nem pusztítottak el teljes légibázisokat, csak egyes kifutópályákat. Moszkva célja ezzel az volt, hogy nyomatékot adjon a szándékának, hogy komolyan gondolja a Vlagyimir Putyin által megfogalmazott célokat, ez a lépés azonban mégis hatalmas tévedésnek bizonyult. Oroszországnak ugyanis nem sikerült ellenőrzése alá vonnia a teljes ukrán légteret, ami a későbbiekben többször is megbosszulta magát. De ennél is nagyobb problémát okozott például Hosztomelnél, hogy elégtelen előkészítés után, túl korán küldték be a légi desszantosaikat, akik ugyan rövid időre elfoglalták a repteret, azonban olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy végül kénytelenek voltak kivonulni.
Miközben az orosz inváziós erők dél, vagyis a Krím-félsziget felől gyors sikereket értek el a mérsékelt ukrán ellenállás miatt, Kijevnél ismét hatalmas hibát vétettek. A fő probléma itt abból eredt, hogy az oroszok egyszerűen alulméretezték a támadó erőiket, így túl nagy falatnak bizonyult számukra a közel három milliós ukrán főváros. Csak súlyosbították a bajokat a logisztikai problémák, amelyekre egyáltalán nem készültek fel az oroszok. Miközben az orosz hadsereg hosszú menetoszlopokban kívánta megközelíteni Kijevet, a jól szervezett, mozgékony ukrán egységek számos alkalommal vették őket célba a páncéltörőikkel, aminek aztán rengeteg áldozata lett. Az egy hónapig és hat napig tartó kijevi csatában így az oroszok hatalmas stratégiai vereséget szenvedtek, ami után át kellett gondolniuk a háború további folytatását.
Ha már háború, érdemes megjegyezni, hogy miközben Moszkva a konfliktus első perce óta különleges katonai műveletről beszél, ami elsősorban a hazai közvéleménynek szól. Csakhogy a háború tagadása alaposan visszaütött már a kezdetektől, mert az orosz katonák nem voltak felkészülve arra, hogy ők most háborúba mennek harcolni. Ma már ismert, hogy a katonák egy része egyszerű bevonulással számolt, nagyjából olyanra, mint ami Kazahsztán esetén történt. Ezzel szemben már az első perctől a leghevesebb ellenállásba ütköztek, pedig sokan közülük nemrég még a Tinder nevű társkereső alkalmazással próbáltak kapcsolatba lépni ukrán lányokkal. A végeredmény így az lett, hogy az orosz inváziós erők gyorsan demoralizálódtak, így egyre nagyobb szükség lett a Wagner-csoport nevű magánhadsereg segítségére.
A kijevi kudarc után végre felülemelkedtek a racionálisabb döntéshozók és átcsoportosították az orosz erőket a Donyec-medencébe, hogy visszafoglalják a Luhanszki Népköztársaság és a Donyecki Népköztársaság által igényelt további területeket. Ezzel az oroszok 1500 kilométerről 400 kilométeresre csökkentették az arcvonalat, ahol óriási erőfölénybe kerültek. Jól mutatja ezt, ezen a területen minden egyes kilométerre 20 orosz harckocsi és 40 tüzérségi eszköz jutott. Csakhogy az oroszok fő célja itt sem jött össze, ahol azt szerették volna elérni, hogy Izjum és Popaszna felől támadva bekerítik az ukrán erőket. Látva azt, hogy az egyszeri nagy bekerítés nem fog sikerülni, az orosz erők kisebb bekerítésekkel (katonai szakszóval: zsákok kialakításával) próbálkoztak, de ez sem sikerült nekik. Míg Moszkvában azzal számoltak, hogy ezekkel a bekerítésekkel több tízezernyi ukrán katona kerülhet hadifogságba, ez a cél álom maradt.
Az ukránok ugyanis faluról falura védekeztek, majd ha kellett, visszavonultak a Szlovjanszk-Sziverszk-Bahmut megerődített vonal mögé. A döntő orosz fölény persze részben meghozta a gyümölcsét, így Szeverodonyeck után Liszicsanszk is elesett, azonban jelentős mennyiségű hadifoglyot nem sikerült szerezniük az oroszoknak. Mindezek után az orosz előrenyomulás lelassult, amit Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Sanghaji Együttműködési Szervezet katonai tárcavezetőinek mai taskenti tanácskozásán azzal magyarázott, hogy mindezt a civil életek megvédése indokolja. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az említett Szlovjanszk-Sziverszk-Bahmut megerődített vonalon az ukránok rendkívül szívósan védekeznek, így a nyár végi donyecki orosz győzelem délibábnak bizonyult.
Mostanra pedig egyre világosabban látszik, hogy a Donyec-medencére koncentráló orosz támadásoknak is megvan a hátulütője: ez idő alatt Herszon megyében felerősödtek az ukrán támadások, köszönhetően annak, hogy az oroszok átcsoportosították innen az erőiket. Így mostanra a Dnyeper folyó nyugati oldalán lévő orosz területszerzés is veszélybe került. És bár az ukránok által beharangozott nagy déli ellentámadás nem történt meg, az már most látszik, hogy Herszon megye nyugati részén nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az orosz katonák.
Hozzá kell persze tenni, hogy az ukrán erők a nyugati fegyverszállítások és hírszerzési információk nélkül már régen elvéreztek volna, nem is beszélve a nyugati országok gyakorlatilag egyértelmű rokonszenvéről, ami tovább bátorította az ukrán ellenállást. Ezzel szemben az oroszok számára az elmúlt fél év után egyre inkább egy olyan rémálomra kezd hasonlítani a háború, amit Afganisztánban egyszer már átéltek. Akkor az afgánok legkülönbözőbb csoportjai szálltak szembe a szovjet inváziós erőkkel, olyannyira, hogy egyes területeket sosem sikerült ellenőrzésük alá vonni. Ma, fél évvel az orosz invázió megindítása után ez a konfliktus leginkább az afganisztáni háborúra kezd hasonlítani.
