Brigádvezető asszony és sakkozó Kádár a mai Budapesten

Budapest Főváros Tanácsa 1990. szeptember 30-án rendeletben szabályozta a város jelképeit; ekkor döntöttek arról, hogy a középületekre visszakerüljenek az eredeti budapesti címerek. Azonnal elkezdték levésni a már nem kívánatos vörös csillagokat, nem sokkal később pedig lassan eltűntek az előző rendszert dicsőítő szobrok a közterekről, ahogy az utcákat is rendre átnevezték. Ám Budapest-szerte vannak helyek, jól ismertek és kevésbé szem előtt lévők, ahol a rendszerváltás a mai napig nem történt meg. Vasipari dolgozók, brigádvezetők és úttörők, traktorozó asszonyok és a munkától megfáradt munkások élnek velünk. Némelyikük műemlékvédelmi okokból maradhatott meg, de vannak olyan szocialista emlékek, amelyekhez talán valamifajta nosztalgikus megszokásból ragaszkodunk még mindig.

Ha felpillantunk például az újpesti városháza tetejére, az István út felé néző egyik torony alján most is megpillanthatjuk a vöröscsillagos Kádár-címert. Innen indulva nem kell sokat sétálni az Árpád út és a Váci út találkozásánál álló Északi összekötő vasúti hídig, ahol az egykori Magyar–Szovjet Hajózási Rt. (mai Mahart) dolgozói számára épült háztömb előtt a mai napig büszkén tartja a magasba fegyverét a vörös hadsereg katonája. Ez a Tanácsköztársaság utolsó budapesti emlékműve, amit a korai Kádár-éra kedvelt alkotója, Gyenes Tamás készített. Az önkormányzat ugyan négy évvel ezelőtt megpróbálta lebontatni a szobrot, de baloldali szervezetek nyomására, mint a Munkáspárt 2006, a Népi Front, a Magyar Munkáspárt Központi Bizottsága, végül nem sikerült megvalósítani a tervet.

Ebben a városrészben, az úgynevezett Izzó-lakótelepen Mikus Sándor két drótképe emlékeztet a szocialista hétköznapok egyhangúságára. Mindkét fémgrafika a szocialista családmodell tökéletes leképezése: az apa és anya a gyárból fáradtan sétálnak hazafelé, a férfi könyvet tart kezében, a nő cipeli a vacsora hozzávalóival megrakott kosarat, egy másik házfalon gyerekek játszanak vidáman a panelben az édesanya felügyelete mellett.

Hasonló életkép található még ma is a budai gyermekvasút Szépjuhászné állomásánál: Jánossy Ferenc szocialista realista stílusú színes kompozícióján egy fehér galamb kíséretében vörös zászlóval kiránduló család látható. A munkáslét fajsúlyosabb pillanatait örökítik meg az Újlipótvárosban, a Balzac utcánál az egykori belügyminisztériumi garázs (ma rendőrségi parkolóként működő épület) falán látható domborművek (Madarassy Walter és Megyeri Barna alkotásai), amelyek a karosszérialakatosság nehézségeit mintázzák meg.

Markáns kordokumentum található a közeli Fehér Házban, ahol még mindig ott díszeleg Bernáth Aurél Munkásállam című freskója; ez azt volt hivatott hirdetni, milyen a tökéletes kommunista társadalom. De ha a Magyar Népköztársaságot szimbolizáló seccót közelebbről szemügyre vesszük, nyilvánvalóvá válik, hogy Bernáth művét sokkal inkább a rendszer kritikájának szánta. A munkások a termelés helyett inkább a ledér öltözetű, széttárt lábú elvtársnőkkel hetyegnek, de láthatóan a politikai elit és az értelmiség vezéralakjai sem lelkesednek a nagygyűlésen. A hallgatóságában ott ül Déry Tibor és Nagy Imre, Aczél György egy ajtófélfát támaszt unott fejjel, míg Kádár János sámlin ülve sakkozik. A rendszerváltás után felmerült, hogy a képet a szoborparkba költöztetik, végül inkább vörös lepellel takarták le. 2004 óta fotocellás ajtó védi.

Csak a szakavatott szem veszi észre a Semmelweis utca egyik háztetőjén lévő neon-Kremlt, ami még akkor világította be itt az utcát, amikor a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza üzemelt itt. Ma már Magyarok Háza működik a helyén. A város másik végén, Csepelen, a rendőrkapitányságon is a mai napig látható az a kerámiakompozíció, amely az 1957-es címer mellett szovjet és magyar zászlókkal körbefonva hirdeti: „Minden hatalom a dolgozó népé”. A Parlament és a béke galambja vigyázza a magyar munkást, a traktort vezető nőket, a szalmabálát cipelő férfiakat. A Szrogh György által tervezett épület, és benne Medgyesi Ferenc alkotása is műemlékvédelem alatt áll.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.