Nem volt könnyű helyzetben a kormánymédia Jamie Lee Curtis Oscar-díja után. Na, nem azért, mert annyira megosztotta volna őket az alakítása. A tizenegy jelölésből hetet díjra váltó Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All At Once) persze nagy vitákat kiváltó film. Sokan (jelen cikk szerzője is) az elmúlt évek legjobbjaként, zseniális ötvözetként emlegetik. Mások nem tudnak mit kezdeni pihent agyú megoldásaival. Jamie Lee Curtis karaktere is tökéletesen illeszkedik ebbe a sémába. Szakmai sikereire a nevetségességig büszke adóellenőrt alakít, akiről a hivatalba tévedő mindig azt gyanítja, hogy ki akar szúrni vele. Aztán a multiverzumos őrületben előkerülnek ennek az adóellenőrnek még furcsább, agresszívebb és érzékenyebb verziói is. Mondom: nem egyszerű film.
A kormánymédiát mindezek a filmértékelési kérdések mégsem igazán izgatták. Az Origo névtelen cikke megtalálta inkább a lényeget: „egy máskülönben egyáltalán nem jó és nem izgalmas, de a legkülönbözőbb műfajokat válogatás nélkül egymásra halmozó film volt a favorit: a divatos és felkapott »multiverzumban« kalandokba keveredő középkorú ázsiai mosodás nő története alapvetően a Hollywood által is felkarolt LMBTQ-propagandát harsogja, mivel a felszín alatt arról szól, hogyan fogadja el egy anya, hogy a lánya leszbikus.” Hasonló korszellem persze létezhet, de annak, aki minden meleg mögé „LMBTQ-propagandát” lát, és minden történetet erre egyszerűsít le, valóban nem lehet könnyű élete.
A mosodás nő egyébként Michelle Yeoh, ő a legjobb színésznőnek járó Oscart kapta, míg Jamie Lee Curtis a mellékszereplői kategóriában győzött. Amelyben jelölték a film másik szereplőjét, a leszbikus lányt alakító Stephanie Hsut is. Legyen erős az Origo névtelen szerzője: ő is nagyszerű volt a filmben. Mindenesetre ő „csak” leszbikus, ez még talán elmegy azoknál is, akik némi pénzért cserébe bármikor eljátsszák a frusztrált gyűlölködőt. (Bár egyszer azt játszanák el, hogy jó újságírók!) Jamie Lee Curtis gyereke viszont transzneműként coming outolt néhány éve! Ez már annál problémásabb lehet azoknál, akik a Fidesz legújabb, gyerekátműtés-ellenes propagandáját igyekeznek harsogni. Minden sarokban megtalálják a transzveszélyt, ahol viszont valódi transzokkal találkoznak, egészen megzavarodnak. Néha még véletlenül ki is tesznek egy elalélt galériát a melleikről, mint Hunter Schafer színésznő esetében, hogy aztán utólag rémülten írják át a címet. (Az Eufória című sorozat valóban kihívó ruhában fényképezett színésznőjéről összeállított galéria majd’ egy napig „Meztelen melleit mutogatta a gyönyörű színésznő az Oscar-gálán” címen futott, amit később erre változtattak: „Nővé átoperált férfi mutogatta meztelen melleit az Oscar-gálán”.)
Jamie Lee Curtist viszont mégsem lehet kizárólag a gyerekére szűkíteni, illetve arra, hogy ő elfogadja ezt a transzneműséget. Nem, hiszen a színésznő magyar származású! Apja a legendás Tony Curtis, és a Halloween-filmek sztárja is járt már Mátészalkán. Innen vándoroltak ki egykor nagyszülei az Egyesült Államokba. A színésznő az Oscar-gála utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy szereti a magyar örökségét. Még a Katica, katica, felmászott a fára… kezdetű gyerekdalt is elkezdte énekelni. A kormánymédia itt már megtalálta az „elnyomott magyarság” narratíváját: nem tapsolták meg Curtist, miután azt mondta, büszke magyar örökségére! Sőt, még azt is kérte, hogy ne hallgattassák el őt („please, don’t cancel me!”), utalva napjaink progresszív elhallgattatási kultúrájára („cancel culture”). Ezt viszont nem arra utalva mondta, mert magyar öröksége miatt tennének így. Máson viccelődött. Amikor ugyanis mondták neki, hogy interneten fogják kérdezni, kifejtette: akik virtuálisan vannak jelen, nem kapnak az ételből, a gyerekük otthon üvölt, és még a férjük is megcsalja őket. Majd gyorsan szabadkozott a viccért, és miután manapság valóban egy-egy poénért is vezekelnie kell hírességeknek, később is többször elmondta a „please, don’t cancel me” sort. A magyar örökségéről szóló mondat után pedig, hogy „milyen csönd lett”. De utóbbiból még azért nem lehet levezetni, hogy hungarofóbiát vagy más hasonlót tapasztalna. Ahogy azt még kevésbé, hogy szerinte a magyarságáért hallgattatnák el.
Mindenesetre nincs könnyű helyzetben ilyenkor az, aki mindenből politikai és ideológiai kérdést akar gyártani. Lehet így büszkének lenni Jamie Lee Curtisre? Fel kellene írni egy táblázatba a pró és kontra érveket. Nehéz feladat, ehhez már talán Rogán minisztériuma szükséges. Esetleg a Nézőpont rögtön meg is mérhetné, mi jut eszébe az embereknek először a színésznőről. A Katica, katica? A transznemű gyerek? Netán – ó, borzalom! – a filmjei? Utóbbiba bele sem merek gondolni. Még a végén valódi kritikát kellene írni az idei Oscaron taroló Minden, mindenhol, mindenkorról is. Az pedig már kihívás. Nem elég hozzá újságírónak látszani. Úgy is kell viselkedni.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/11. számában jelent meg, március 17-én.
