Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc filmrendező – tette közzé a Magyar Filmakadémia. A Kossuth-díjas alkotó halálának oka egyelőre nem ismert.
András Ferenc két klasszikussal, a Veri az ördög a feleségét és a Dögkeselyű című munkákkal is megajándékozta a magyar filmtörténetet, emellett producerként és forgatókönyvíróként is tevékenykedett. Gyári segédmunkásként kezdte pályáját, közben már statisztált, majd a filmgyárba került rendezőasszisztensként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1973-ban kapott rendezői diplomát. A Balázs Béla Stúdiónál készítette el a Dózsa népe című rövidfilmjét, 1978-ban pedig megkapta a Balázs Béla-díjat is. Aláírta a csehszlovák beavatkozás ellen tiltakozó Demokratikus Chartát, emiatt több évig nem forgathatott játékfilmet. A Cserhalmi György főszereplésével készült, nagy sikerű Dögkeselyűvel tért vissza 1982-ben. Pályája csúcsán ekkor volt, máig ezt a Temessy Hédit és Perczel Zitát is szerepeltető, izgalmas bűnügyi filmet ismerik tőle a legtöbben. A Veri az ördög a feleségét minőségben ugyanakkor semmiben sem marad el tőle. Az 1977-es, Pécsi Ildikó és Pásztor Erzsi főszereplésével készült film szatirikusan ábrázolta a korabeli társadalmi és politikai viszonyokat, a kölcsönös irigykedés és felfelé törekvés rendszerét.
Az alkotóval három éve interjúztunk, kérdezve arról is, meg lehetne-e ma egy ilyen filmet csinálni hitelesen. Az 1977-es alkotás kapcsán kifejtette: „Fantasztikus, hogy az emberek mindig megtalálják maguktól, hogyan éljenek. Amit a politika nem tesz meg, azt megoldják maguktól. Azt mondják, hogy ez az alkotmány ünnepe? Vagy Szent Istváné? Mindegy, ők esznek, isznak, megünneplik. Minden formában megtalálják a magukét.”
A Dögkeselyűről eközben azt mondta: valóban vannak benne krimiszerű elemek, de igazából ez egy nagyon mély társadalmi dráma. „Nem találod a helyed anyagilag, családilag, minden téren kudarcot vallasz, majd meglopnak, és a kutya nem hisz neked. Olyan csömöre lesz ettől az embernek, hogy elszáll az élettől is a kedve” – foglalta össze a történetet. A Dögkeselyű a Berlini Filmfesztiválon megkapta a közönség díját is. Felidézte interjúnkban, ahogy Cserhalmival álltak a színpadon egy háromezer fős moziban, mindenki velük akart foglalkozni, Klaus-Maria Brandauer pedig rögtön elhívta őket egy ír sörözőbe. Mindkét klasszikust említettük korábban a kedvenc magyar filmjeinkről szóló cikkünkben.
András Ferenc vezette 1998-tól a Duna TV önálló szinkronműhelyét, közben pedig olyan filmeket készített, mint az Ítéletidő, a Törvénytelen vagy A Szent Lőrinc folyó lazacai. Az elmúlt években tanított a hatalom által átrendezett Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Erről lapunknak azt mondta, nem fog mást csinálni, amit addig a legjobb tudása szerint tett, és nem áll be semmilyen sorba, filmezést fog tanítani. „Nekem ez most életmentő is. Miután harminc éve állandóak kérdezik, hogy miért nem tanítok már, ezek után nem fogok nemet mondani. Nem lehet az én életművemben lapszusokat találni. Nem rendeztem ötven filmet, mint mondjuk Bacsó. Amit elkészítettem, annak viszont mindig oka volt” – fogalmazott a rendező.
Kérdeztük akkor arról is, hogyan gondol az elmúlásra. Erről a következőket mondta: „Ebbe bele kell törődni. Egyszer csak bejön a halál a szobába, és onnantól ott marad. Természetessé válik. Tavaly ilyenkor [2020-ban – szerk.] ez velem is megtörtént, mikor a feleségem elment. És emlékszem arra is huszonvalahány éves koromból, mikor nagyapám haldoklott. Én már televíziós lótifuti voltam, augusztus 20-án meglátogattam. Rákkal küzdött ő is, végső stádiumban volt. Az ágya az ablakkal szemben, a kertben meg egy körtefa. Kérdeztem, hogy van, mire ő, ne idegeskedjek, nézzem meg inkább ezt a körtefát. Nézzem meg, ami ilyen sárga már, mindjárt le fog pottyanni, azért, mert megérett. Még olyat nem láttál, ami fenn maradt volna a fán. Azt mondja, na, ez vagyok én. Egy körte vagyok, le fogok esni. És másnap meghalt. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Nagyon nehéz persze mégis. Hogy élsz több mint negyven évig valakivel, aztán egyszer csak azt kérdezi tőled a feleséged, most meg fogok halni? Mondom, angyalkám, mindnyájan meghalunk, a kérdés a mikor. Soha többet egy szót sem szólt erről, angyali türelemmel viselt mindent.”
